18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

vényt kellett hozni, mert magánhasznukat a közjónak elébe téve, különféle címeken zsarolni, kiszipolyozni szokták nyomorult jobbágyaikat. Ugyanakkor a falu „füstin" folyó bíráskodás bírálatával sem maradt adós, különös tekintettel a jómódú vezetők visszaéléseire. Ismeretes dolog - hangoztatta -, hogy majdnem minden helység elüljáróságában vannak nagyhatalmú parasztok, kik mások romlását okozó kemény - 25 dénártól 1 forintig terjedő összegek helyett 12, sőt 20 forintnyi - bírságokat diktálnak, olykor talán közérdekből is, de máskor azért, hogy bajba sodorják, kik nekik ellenszenvesek, miközben a maguk pártfogoltjainak mérséklést vagy mentesítést biztosítanak. A község látszólag egyhangúan határoz így, de a többiek valójában vagyjobbnak látják ellen nem mondani, vagy pedig egyűgyűségből, esetleg a körülményeket nem ismerve adják hozzájárulásukat. S a bírságokból befolyó összegeket legtöbb helyen nem közszükségre, nem a falubeliek helyzetének könynyítésére fordítják, hanem a magisztrátus tagjai, kiknek józan s példaadó élettel is elül kellene járniuk, maguk fogyasztják (isszák) el, esetleg a bírságolásra alkalmat teremtő csőszökkel együtt, haszontalanul, mások botránkozására; így csak arra jók a büntetéspénzek, hogy helytelen gyakorlatukat, kihágásaikat tovább folytassák a köznek kárára. Prileszky célszerűnek tartotta azért a földesúrnak (kit nyilván politikusnak tartott első helyen említeni), a közjónak s a nép megmaradásának érdekében, hogy a vármegye törölje vagy mérsékelje a súlyos büntetéseket — hisz ezeket sem a helység, sem a földesúr nem állapíthatja meg önkényesen -, s a falvakban hangadó gazdagokat, kik úgysem érzik meg a bírságot, mások példájául testi büntetéssel sújtsák. Ajogtudós véleményét ismerve, aligha volt megokolatlan, midőn a magyaróvári uradalom meghagyta a hozzá tartozó falvak bíráinak és esküdt polgárainak, hogy jó rendtartásba foglalják magukat mind a faluban, mind a mezőben, valameddig az ő határuk tart, és egyenlő igazságos törvényt szolgáltassanak mindeneknek, a szegénynek mint gazdagnak, hogy mind Isten, mind a földesúr előtt számot adhassanak.

31 Az úrbéri rendelet azután, a falu színén folyó bíráskodást hallgatással mellőzve, így döntött: parasztok egymás közti panaszaiban a földesúr vagy tisztje ítéljen, jobbágynak tiszttel szemben a földesúr tegyen igazságot, s ha nem teszi, vagy ellene van panasza a jobbágynak, forduljon ez a vármegyéhez; ha ezért megbüntetné a földesúr, ellene kegyetlenkedés címén kell eljárni. Megnyitva a jobbágypanaszok föllebbezésének útját úriszéktől vármegyéhez s tovább - a nemesi felsőbíróságok helyett - a kormányszékekhez, azzal az igénnyel állt elő a felvilágosodott abszolutizmus, hogy a földesúri hatalom közbeékelődését kiiktassa állam és az elsősorban saját alattvalóinak tekintett parasztok közül. Jogszabály és élet Mindabból azonban, mit az elmondottak a földesuraságnak a falu határában való térfoglalásáról s a parasztközösség önálló igazgatási és bíráskodási tevéM

P. Prileszky: i. m. 97-98. (isméiéit lapszámozás), 99-103. P. Prileszky: Quadripartitum juris consuetudinarii inclyti Regni Hungáriáé. Sopronhim, 1743. I. 61-62. Szabó I.: Tanulmányok 110, 121, 117, 185-192. Székely György: A jobbágyság földesúri terheinek növelése és az erőszakapparátus további kiépítése. In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században, i. m. 304-313. Eckhart F.: i. m. 9, 20-21. Úriszék. 14, 120-122, 442-443, 466-467. Fellebbezés az úriszékhez: uo. 124125, 127,130, 132, 136, 139, 144, 148, 150, 152-153, 276, 279-280, 320, 528-529.