18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása (Különös tekintettel az 1770-1815. esztendőkre)

hogy változtatni kell a tartás addigi primitív módján, továbbá „consultum foret modernas (oves) vendere et pretio earum utut longe pauciores bonae qualitatis procurare, fors melior lana resarciret numerum." Ez a nagy jelentőségű terv, amely nem elégedett meg a korábbi állomány nemesítésével, hanem a kosokon túl a jerkéket is merinóra cserélte volna át, éigy látszik, csak részben valósult meg, de a nagy haladás látható abból, hogy míg 1795-ben 16 991 font közönséges gyapjúval szemben csak 784 font spanyol gyapjú került eladásra, addig 1804-ben ez az arány (beleszámítva a kisebb hatvani állományt)már 35 129: 18 965-re módosult. Ezekből a számokból látható a birka extenzív terjeszkedése is, ami bizonyos fokig útjában állt ugyan az állomány nemesedésének, de így is nagy és egyre fokozódó jövedelmet adott. Az 1796-tól kezdve díszessé váló, de egyben a részleteket elhanyagoló számadások gyakran bőrkötésű könyveiből csak ritkán állapítható meg ugyan, mennyi esik a birkák hasznából az ürük és a mustra anyák, meg a bőrök eladására s az utóbb szintén saját kezelésbe vett tejhaszonra (ez pl. 1812-13-ban 46 133 font vaj, egy fejős birka után /2 font sajtot és /4 icce vajat számítanak) és mennyi a gyapjúra, de utóbbinak a jövedelme az összesnek kb. 60%-ára rúgott. Kezdtek a nyírásra, a gyapjú gondozására is nagyobb figyelmet fordítani, a nemesebb állományt már csak egyszer nyírták s ilyen módon darabonkint átlag 2, a birkák után /2 font nyírósúlyt számítottak, ami 1812-ben a két uradalom 21 717 birkája és 5330 báránya után 45 042 font gyapjúhozamot jelentett. De nemcsak a nyírósúly volt aránylag magas,

110 hanem a minőség is sokat javult: míg a 90-es években a gyapjúkereskedő a rossz minőség miatt a gyapjémak 11%-át csak „titulo tharae, vulgo reá adás" fogadta el, utóbb ilyen felszámításról nem tudunk. Az új birka nemcsak tömegével árasztotta el a mezőket, hanem finomságával, nagyobb értékével is hozzájárult a termelés fokozásához. A sertéslenyésztéshen később, de annál nagyobb átütő erővel tört uttat egy új fajta: a „mongolicza". „Rácz disznónak" is nevezték, mert a török részekről szerb kereskedők hajtották nagy mennyiségben Bécs felé

111 s útközben a magyar is megismerte gyors hízékonyságát, vastag szalonnáját. Nemsokára eltűnt Dunántúl a bakonyi disznó s keleten is fokozatosan visszaszorult a kevésbé szapora szalontai sertés. Gödöllőn a 70-es években még szerepel a „fekete nyáj kondás", tehát a bakonyi sertések kanásza, de azután eltűnik, egyelőre a „vörös nyáj" és a „nagyváradi nyáj" (utóbbi, úgy látszik, később beszerzett szalontai tenyészanyag) foglalja el teljesen a helyét, majd 1797-ben - tehát feltűnően korán - Eszterházy rendeletére „110 paria setigerorum vulgo mongolicza dictorum" vásárolnak. Ezek további sorsáról a számadások nem nyújtanak felvilágosítást. Tenyésztésük bizonyára a régi, megszokott módon folyt: télen-nyáron a tarlót, ugart, legelőt járták s amíg lehetett, a hó alól is túrtak maguknak valamit. Egy-egy kondában 12-15 kan (apri), 90150 magló (scrophac), 140-180 süldő (unius anni), 100-200 malac (nefrendes) járt együtt, meg a kondás és a tisztek 40-50, illetve 20-30 sertése, ezekhez járult még 80-100 ártány (sabellici), sőt 50-60 „herélt magló" (castratae) is. Utóbbiak s velük a miskárolás költségei fokozatosan eltűnnek a számadásokból: 1795-től kezd"°A 2 fontos nyírósúly kb. megfelel Pankl adatainak (302-03.), míg a helytartótanácsi normába (G. L.) csak 1 '/

2 fontot írt elő; Németországban is 1 '/Y-l /4 fonttal számoltak (v. d. Goltz, I. 266.; Ileisig, 120.). "'Pethe, III/5. 8.; Schwartner, I. 228.; Eisner, II. 325-27.; Eckhart, 149.