18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása (Különös tekintettel az 1770-1815. esztendőkre)

két nyájat el kellett adni, mert teljesen rühesek voltak, a 90-es években pedig a piszkos istállók terjesztették el még jobban ezt a betegséget). Amikor az infláció korában elrendeli a fó'tiszt, hogy „omnes germanici agnelli in natura desumendi, Hungarici solum redimendi sunt" (ti. a pénz elértéktelenedése miatt igyekeztek elkerülni a terményadók megváltását), amikor a magyarjuh gyapjáért 12, a többiért 40 dénárt fizettek, az 1966 dézsmabárányból még mindig 405 volt magyar, valamennyi a magyar falvakban (1796.).

10/ Közben már a falvakban is elszaporodtak az opiliók, a pusztákon pedig II. Antal idejében valamennyi (9) nyáj az ő kezelésükbe került, 850-1000 darabot legeltettek együtt s ezek közül pl. 800 volt az anya (mulgibilis), 16 a kos (aries), 184 az ürü (vervex). Néha az uradalmiak mellett „competentián felül" maguknak is tartottak birkákat s utánuk pl. darabonkint 10 dénárt fizettek a legelő használatáért. Az ilyesmi arra volt jó, hogy ki lehetett belőle fogni a kárt, ami a birkások csalárdságai és adósságai miatt sűrűn előfordult. A bélyegezetlen, nehezen felismerhető birkákat nehéz volt számon tartani s ezért nemcsak az „álnok elcserélésért" sújtotta bírság a birkást, hanem a tömeges elhullások bejelentését is bizalmatlanul fogadták, pl. I. Antal ezért lefoglaltatta Hricz birkás vagyonát s az 17 év műlva is eredménytelenül perelte ezért. A 70-es években egy birkás özvegyének 638 frt-nyi adósságát engedték el, 1782-ben két opilióét 2380 frt értékben, mert szegénységi esküt tettek, 1784-ben kettőnek lefoglalták a vagyonát, de az egyik még így is adós maradt 1906 frt-tal, a másik pedig megszökött.

108 A sok restanciának az volt az oka, hogy a bukásnak minden birka után 85-100 dénárt kellett fizetni, azonkívül 1000 darab után 10 icce vajat és 10 bárányt; utóbbit a 80-as években szintén megváltotta. Ennek fejében lakást, marhatartást (visszaéléskép szántóföldet is tört fel magának), nyájának legelőt, télen aklot, szénát kapott és teljesen az övé volt a juhok szaporulata (a bérlet végén ugyanannyit kellett neki visszaadni) és a gyapjű, amelyet pl. az 1762-ben alapított

109 hatvani posztógyárban adott el 18-25 dénárért (tehát a gyárnak pénzen kellett vennie a nyersanyagot, amikor a gödöllői uradalom 5-6000 birkával rendelkezett). Ezt a visszás állapotot egy űj juhfajta: a parlagi juhból nemesített merinó, vagy selyembirka megjelenése szüntette meg. Mária Terézia tevékenysége nyomán a 70-es évektől kezdve rohamosan terjedt a nagyobb uradalmakban, mert finom gyapjáért magas árakat fizettek. Gödöllőn valószínűleg a bérlők honosították meg, mert már 1795-ben említik Eszterházy pedig azonnal elrendelte 30 tenyészkos beszerzését (16 frt-jával), egyidejűleg pedig a gyapjúhasznot az uradalom számára szerezte meg. A birkásnak ezután csak a tejhaszon maradt, amiért minden fejős birka után 45, utóbb 70 dénár lacticiniumot fizetett. Ez az extenzív tartási mód mellett, amely az első években nem volt méltó a spanyol birkák kényesebb és igényesebb természetéhez, csökkentette a gyapjű mennyiségét s egyébként sem járt a várt eredménnyel, mert a birkák megbetegedtek és „per duritiem hyemis" tömegesen elhullottak, belőlük még 20 év múlva is 5, a bárányokból 10%-ot számítottak le „pro lue, ob maiam terrenorum qualitatem." Benyovszky már 1799-ben belátta, '"'G. L., Rationes, Exlraclus agnellorum. l08

O. L., Kanc. 1784: 9436.; G. L., Rationes. ""'Pm. L., Prot, congr. 1769: 317.