18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása (Különös tekintettel az 1770-1815. esztendőkre)

tendon át; jobbára télen, gyakran a havon ellettek s borjaik csaknem egy évig, általában Mihály-napig maradtak velük, amikor a „rúgott"

83 bikaborjak (közülük csak a formásabbakat hagyták meg bikának) a tinógulyába s innen 2-3 éves korukban újra az öreg gulyába, az ötödfű tinók pedig iga alá kerültek. Az üszök elsőtől 4-5 évükig jártak az üszőgulyával, amikor is visszaadták őket az öreg gulyába; itt legeltek mindaddig, amíg meddőség, vagy kivénülés miatt ki nem mustrálták és el nem adták őket. Az idő minden viszontagságának kitett, hóban-fagyban, farkasokkal vívott küzdelemben eldurvult szilaj jószág félvad állapotba jutott, mindenképpen méltó lett nevére. Minden esztendőben mészáros kezére került a bitang jószágokon kívül néhány átdöfött bika, megdöfött, szarvatörött tehén vagy üsző, de ezeket is csak pányvával lehetett kifogni a gulyából. Évente kétszer, György- és Mihály-napkor az Örkényi csárda udvarára hajtották a jószágot számlálás és bélyegzés céljából, de ez még a környező falvak segítségével is csak nagy nehezen ment: gyakran megszökött az üszök egy része, a bikákról pedig már eleve csak úgy lehetett elszámolni, ha elfogadták a gulyás bemondását, hogy a „mezőn maradót bika" ennyi, meg ennyi, ezeket ti. nem lehetett behajtani. Megesett azonban így is, hogy „sok volt a rováson", azaz a gulyás nem tudott elszámolni a kezére adott jószággal. Kinn élt a messze pusztán egész esztendőn át és Kakucsról, ahonnan a taligás bojtár vitte ki hetenkint az eledelét (10-12 kenyeret, köleskását, télen hízott ártányt is) ,

84 nehéz lett volna őt ellenőrizni. így aztán megesett, hogy idegen marhát is őrzött a maga zsebére s ilyen módon fííbérrel károsította az uradalmat. Az absentismus idején a praefectus is összeszűrte velük a levet: amikor Benyovszky körútján Örkényre érkezett, feltűnt neki, hogy a gulya népesebbnek látszik az előírtnál, de a számlálást addig húzták-halasztották, amíg este lett, úgyhogy fel kellett vele hagyni; vallatóra fogta tehát a gulyást, mire kiderült, hogy a főtiszt tudtával egész sereg idegen marha legelt a többi között.

83 De még elterjedtebb pásztorbűn volt a lopás. A szilaj pásztor valóban „a betyárok országútján" legeltetett, a tolvajokkal csak így élhetett békességben, ha cimborált velük és mint az emberiség számkivetettje, gyakran maga is űzte ezt a mesterséget. A megye állandóan egy kalap alá vett tolvajt és pásztort s utóbbiaknak számtalanszor eltiltotta, hogy egynél több lovat tartsanak. így is napról napra halmozódtak a lopások, a megye kénytelen volt deputációt kiküldeni, hogy eszeljenek ki valamit a tolvajság megfékezésére. 1782-ben 29.783 frt kárt tettek a tolvajok „in re pecuaria", 1783-ban csak a népesedni kezdődő Örkény 3000 frt kárt vallott,

80 Tatárszentgyörgy betelepülése pedig azért marad félben, mert nem akad vállalkoK,

A rúgott borjúra 1. Pethe, III/3. 140., a gulyáról uo. 69., vadságáról Csaplovics, II. 16-17. Minden gulya mellett volt erre a célra egy-egy taliga (birota) egy-egy pár ökörrel. (Vö. Györffy: A szilaj pásztorok 27.) A kenyereket a konvenciós „pásztorok sütó'néje" sütötte, évente 330 mérő rozsot kapotl erre a célra s mindegyikből ( a korpa leszámításával) 12 kenyeret kellett neki dagasztani. (G. L., Rationes frumentariatus 1782.) - Bél a satyrokhoz hasonlítja a pásztorokat és 3 csoportjukat különbözteti meg: a gulyásokat, göbölyösöket és csordásokat. (Notitia, II. 20. 8r

'G. L., Relalio super visilatione. - Vö. Györffy, 17. 8,i

Györíty, 9-10, 16.; Theschedik, 138, 367-68. - Pm. L., Prot, congr. 1743: 69, 1764: 709, 1766: 1062, 1251, 1761: 150, 1780: 160-61, 1783: 34, 1792: 1911 .Jellemző az is, hogy Nagykőrös a megye beavatkozását kéri, amikor pásztorai egy akarattal felmondanak „kétség kívül arra való nézve, hogy tudva lévén előttök a baromnak mind járási, mind állásai, biztosabban lophassanak". Uo. 1792: 929. sz.