18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Földművelési rendszerek Magyarországon a XVIII.században (Főként az 1715. évi. országos összeírás adatai alapján)

ahol is a házak szabálytalan csoportot alkottak, vagy pedig utcák körül rendeződtek el, a határbeosztásnak további két típusát figyelhetjük meg. Az egyik (4. típus) a török pusztította részeken található, s gyakran az ún. kertes településhez csatlakozik, melyben a jószág tartására s a termény felhalmozására szolgáló gazdasági udvarok nem a házakhoz csatlakozva, hanem a lakótelepülés szélén, külön foglalnak helyet. Amíg az újonnan meggyökerező-megerősödő falvakban a parlagolás uralkodik, eleinte nincs szántás-vetésre kijelölt terület, nincs állandó határbeosztás sem. Csak lassanként válik külön az állandó rét és legelő, s rendeződnek nyomásokba a szántóföldek és a parlagok; a lakosság növekedésével a község újonnan, dűlőkbe széttagolva osztja ki a szántóföldeket. De nagy határok távolabbi részein a csupán ideiglenes, folytonosan váltakozó beosztással járó parlagolás gyakran még sokáig él tovább. S éppen itt, a távoli határrészeken a XVIII. század folyamán még egy harmadik stádiumig is eljut a fejlődés (4a típus): előbb a jószág teleltetésére, majd szántás-vetés céljára is elszórtan feltünedező tanyák keletkeznek, körülöttük egy tagban fekvő szántóföldekkel. (Ekkor még lényegében csak gazdasági telephely a tanya, még nem állandó szállása a gazdának; csak a XIX. században szakad meg kapcsolata a falubeli házzal, s válik önálló szórt településsé.) Eszerint a töröktói visszahódított területen a csoportos vagy utcás falvak eleinte még állandó tagolást nem mutató határa két irányba fejlődhetett tovább: ha nagyobb a határ, a nyomásos rendszer csak a belső szántóföldövezetben alakul ki, távolabb megmarad a parlagolás, s kifejlődik a tanyás gazdálkodás; ha pedig kisebb a határ, idővel fokozatosan vagy egyszerre a nyomásos rendszerre térnek át. Ez az utóbbi forma (5. típus): dűlőkben széttagolt, elszórt birtokrészek, nyomásokba csoportosított dűlők - a töröktói nem érintett országrész csoportos és utcás falvaiban uralkodó rendszer. Mindebből világos, hogy a településforma számos esetben eleve kijelölte a földművelési rendszerek kialakulásának útját. A fenti 1-4. típus, továbbá a 4a típusnak távolabbi határrészei individuális berendezkedést tükröznek: egy-egy gazda szántóföldje nincs szétdarabolva, dűlőkbe szétszórva, mások birtokrészei közé ékelve; hosszű-keskeny parcellák helyett szélesebb sávban vagy szabálytalan tömbben s rendszerint egy tagban terül el, mégpedig gyakran a ház, illetőleg a gazdasági telephely körül, annak közvetlen szomszédságában. Egyikben sem volt tehát szükség szigorú művelési kényszerre, mely az egyes gazdák szántó-vető munkáját is teljesen egymáshoz igazítja. Az 1., 4. és 4a típus esetében a jószág legeltetésére is egyéni megoldás kínálkozott; de nem volt szükség nyomáskényszerre a 2. és 3. típusnál sem, feltéve hogy a szer, illetőleg a falu elegendő állandó legelővel rendelkezett. Ezekben az esetekben tehát nem volt helye nyomásos gazdálkodásnak; eszerint általánosságban, a településforma ismerete nélkül nem is lehet számon kérni, ha a háromnyomásű rendszert nem követték mindenütt. Az azonban kétségtelen, hogy Magyarországon a XVIII. században a közösségi berendezkedésen épülő 5. típus uralkodott, s csak tisztes távolságban következett utána a 4., illetőleg 4a, azután az 1., majd ismét a 2. típus; a 3.-nak aránya, elterjedése pedig nem volt számottevő. Mindezek alapján most már nagyjából körvonalazhatjuk a hatóerőket, melyek a különféle földművelési rendszerek elterjedését meghatározták. Természetesen csak elnagyolt képet rajzolhatunk; a részletekre, az általános képből kiütköző