18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Földművelési rendszerek Magyarországon a XVIII.században (Főként az 1715. évi. országos összeírás adatai alapján)

kivált hogy nem nyomásos gazdálkodásról van szó - valamiféle körforgásra utal, s ilyen kiemelésre nem lett volna szükség, ha - mint más esetekben - csak gabonafélék váltogatták volna egymást. Magának a körforgásnak mibenlétét azonban csak további kutatás derítheti fel. Kérdés most már: az előfordulás gyakorisága szempontjából milyen arány állt fenn a felsorolt típusok között? (Mivel az összeírásnak a szántóföld kiterjedésére vonatkozó adatai nem eléggé megbízhatók, ezt az arányt legcélszerűbben a helységek számával tudjuk kifejezni.) A kiolvasható adatok szerint parlagoló rendszert követelt a falvaknak mintegy 16, kétnyomású gazdálkodási 45, háromnyomásúi 27, „egynyomásút" 10%-a, nem volt szántóföldje további 1%-nak, a fennmaradó töredéken pedig azok a falvak osztoztak, melyekben az egyévi művelést több évi pihenő követte, meg ahol feltételesen váltógazdaságra következtethetünk. Amíg az adatokat falvanként térképre nem visszük, a földművelési rendszerek területi megoszlásáról csak vármegyék szerint tudunk képet alkotni magunknak. Csoportosíthatjuk a megyéket mindenekelőtt természeti tájak szerint (megjegyezvén, hogy a megyehatárok csak nagyjából esnek egybe a természeti határokkal); ilyenformán a következő eredményre jutunk. A nyugati és északi hegyvidéken — a Kárpátok főként szlovák, azután magyar s kisebb részben német lakta völgyeiben és lejtőin - a háromnyomású gazdálkodásé az elsőség, de nem marad messze mögötte a kétnyomású rendszer sem; a többi jelentéktelen. Már az északkeleti, jobbára ruszinoktól lakott Felvidéken a háromnyomású gazdálkodás súlya jelentéktelenné zsugorodik: a falvak többsége a kétnyomású rendszert követi, de már jelentős szerepben tűnik elő a parlagoló rendszer is. A Magyarország és Erdély közt húzódó, nagyrészt román lakosságú hegyvidéken még inkább elődomborodik a parlagoló rendszer, de az első hely még mindig a kétnyomású gazdálkodást illeti, s nem hanyagolható el a háromnyomású rendszer sem. A dunántúli — túlnyomóan magyar, kis részben német és délszláv lakosságú - dombvidéken az egynyomású gazdálkodás lép előtérbe, de nem marad messze mögötte a kétnyomású rendszer sem; számottevő mértékben jelentkezik a parlagolás is, míg a háromnyomású gazdálkodás szerepe jelentéktelen. A döntően magyar lakosságú Kisalföldön viszont ismét nagy fölénybejut a kétnyomású rendszer, mellette csak a háromnyomású érdemel figyelmet. Végül, a lényegében ugyancsak magyar lakta Alföldön a kétnyomású gazdálkodás csak kis különbséggel szerzi meg az elsőséget a parlagoló rendszer előtt, s mindketten messze maguk mögött hagyják a háromnyomású gazdálkodást.