18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Földművelési rendszerek Magyarországon a XVIII.században (Főként az 1715. évi. országos összeírás adatai alapján)

ként nagyjából egyenlő területű - nyomások között jelentős nagyságkülönbség alakul ki. 3. „Egynyomású" rendszer. Rendkívüli körülmények mind a három-, mind a kétnyomású gazdálkodás esetében okot adhattak arra, hogy a szántóföld egy részét átmenetileg ugar mellőzésével műveljék. Fontosabb ennél - s erre is akad példa -, mikor az egyébként két vagy három nyomásra tagolódó szántóföldnek a faluhoz közel eső vagy pedig másutt - nyilván termékenysége alapján - kiválasztott része pihentetés nélkül állandóan művelés alá kerül (ager restibilis). De különösen a kétnyomású rendszer esetében nem ritkaság, hogy részben vagy egészben „egynyomásúvá" alakul át: mert a másik nyomást elönti az árvíz, vagy elveszi a földesúr, vagy azt éveken át pihentetni kell (igaerő hiányában, vagy mivel nem tudják trágyázni). Arra is van példa, hogy az őszi gabonát két nyomásban, ugarral váltakozva termelik, míg a tavaszi gabona mindig ugyanazokon a dűlőkön, megszakítás nélkül kerül művelésre. Lényegében - mint előbb említettük - idetartozik az a kétnyomásúnak nevezett típus is, mikor az egyik „nyomásba" Őszit, a másikba tavaszit vetnek, s ezt évről évre cserélgetik. De ilyen két állandó részre való tagolás nélkül is számos esetben találkozunk azzal, hogy a szántóföld csak egy „nyomásból" áll - legtöbbször a határ szűk volta miatt. (Ezt az évről évre való művelést természetesen élesen meg kell különböztetni a parlagoló eljárás keretében nemegyszer évtizedeken át megszakítatlan folyó, de végül mégis pihentetésbe torkolló műveléstől.) Az „egynyomásű" elnevezés tulajdonképp nem helyes, hiszen a nyomás (calcatura) szó arra utal, hogy az ugart a legelő jószág megtapossa (calcare) — ilyen taposásra pedig, melynek alkalmával az állatállomány trágyát is hullat a földre, az „egynyomású" gazdálkodás esetében - ugar hiányában - csak a tarlón kerül sor. Éppen ezért az ilyen állandó müvelés huzamos időn át csak űgy volt lehetséges, ha időnként istállótrágyát hordtak ki a szántóföldre, ami az igazi nyomásos gazdálkodásban csak sovány földeken volt szokásos. Itt is érvényesült tehát az a fejlődési törvényszerűség, aminek az agrártörténelem nem egy példáját mutatja: hogy míg a bőven rendelkezésre álló, őserejű föld - pl. a töröktől visszahódított síkságon kényelmes megművelésre csábított, a sűrűbben lakott, szűk és sovány határű falvakban a megélhetés kényszere vitt a több munkával, befektetéssel járó gazdálkodás felé. 4. Váltógazdaság. Meglehetősen problematikus, vajon a paraszti gazdálkodásban a XVIII. század elején számolhatunk-e már azzal, hogy a gabonaféléket rendszeresen más terményekkel váltogatták; kétrendbeli, egyébként egyértelműen nem magyarázható adatok azonban - mind az ország nyugati széléről valók - nem engedik kizárni ezt a lehetőséget sem. Az egyik esetben arról értesülünk, hogy a falu lakói az összeírok elől eltagadtak bizonyos, a településhez közel eső terras oleribus, rapis, canabibus, trilico, siligine, panico et id similibus inseminatas. Itt főképp a falu közelsége s a gabonafélékkel egy sorban említett rapis megjelölés meggondolkoztató; de az is lehetséges, hogy külön veteményes kertekről és külön szántóföldről van szó. Talán többet mondanak azok az adatok, melyek szerint több község az egyébként „egy nyomásban" fekvő szántóföldön circulationem inseminationis quotannis habet. Nem vitás, hogy a circxdatio szó, hozzátéve a quotannis kitételt is —