18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

CSÍKI TAMÁS: Wellmann Imre és mezőgazdaság-történetünk új útjai

paraszti vallomások, ahogyan azt a közreadó is elemzi az elkerülhetetlen forráskritikai-használhatósági bevezetőjében, azon ritka kútfőtípushoz tartoznak, amelyek nagyobb területek, sőt az ország egészének azonos szempontú, egységes, mégis részletekbe menő vizsgálatát teszik lehetővé, ezáltal a regionális különbségek valós feltárására is kiválóan alkalmasak, továbbá időbeli korlátozottságuk látszólagos, mivel a kérdésekre adott válaszokban (pl. mióta van urbáriuma egy-egy településnek) gyakran több évszázad változásai tárulnak fel, emellett tematikailag sokszínűek: a határhasználat, a termelési rend, a jobbágyszolgáltatások összetételének, a különböző haszonvételeknek vagy a parasztság állapotának számos vonásáról tájékoztatnak, s jellegükből, a keletkezés körülményeiből adódóan megbízhatóságuk is kedvezőbb, mint a kifejezetten az adókivetés céljából készült dokumentumoknak. Mindezt bizonyítja a kötet bevezető tanulmánya, amely az adott tájegységek agrárstruktúrájának és a parasztság helyzetének felvázolásával jelzi e forráscsoport felhasználhatósági körét, miként egy korábbi Wellmann-írás is, amely az úrbérrendezés körülményeit, megvalósulását és hatásait vizsgálja Pest megyében. S az sem véletlen, hogy az utóbbi évtizedben több, mindenekelőtt az ország északkeleti részén fekvő megye paraszti vallomásai, köztük szlovák nyelvű vallomások kerültek publikálásra, illetve feldolgozásra a parasztság, a paraszti életmód komplex szemléletű kutatása keretében, amelyekben minden bizonnyal tetten érthetjük a Pest megyei vallomások feldolgozásának ösztönző hatását. A világháborút követően Wellmann levéltárosi működése sem szűnt meg, s ilyen minőségében is új feladatok vártak rá. Az 1950-es évek legelejétől a levéltári iratanyag szélesebb körű feltárása, illetve a kutatás megkönnyítése és kiterjesztése érdekében indult az Országos Levéltár alapleltárainak sora, amelyek az állag nevét, évét, a tárgyuk leírását, kutatásuk lehetőségeit s más információkat, pl. az irattári rendszert stb. is magukba foglaltak. Az első eredményeket Wellmann mutatta fel a magyar, majd az erdélyi kancellária levéltári alapleltárainak elkészítésével, látjuk, továbbra is a 18. századi kormányszervek állagaiért volt felelős, amelyek alapossága példát adhatott a további feldolgozások számára. (Az erdélyi kancelláriai levéltár leltárát utóbb Trócsányi Zsolt is elkészítette.) Ezt követően, már a Fővárosi Levéltár munkatársaként, Nagy István és Nagy Lajos társaságában Wellmann elvégezte ezen levéltár alapleltári feldolgozását, majd szerkesztőként és irányítójaként lett tagja annak a munkacsoportnak, amely a területi levéltárak fondjegyzékeinek elkészítését kívánta koordinálni, s számukra a feldolgozási alapelveket megadni. Az 1950-es évek végén indult el ugyanis, az Országos Levéltár alapleltárainak folytatásaként, a területi levéltárak fondjainak rendszerezése, s a megfelelő segédletek elkészítése, amelyek többszöri revízió, s a szerkesztési szempontok módosítása után az 1960-as évek elejétől jelentek meg. A rendszerezés szempontjait, a szerkesztési alapelveket: az iratanyag időrendi tagolása, illetve a szervezeti, a „létrehozók" szerinti csoportosításával kialakított fondfőcsoportok, -alcsoportok és fondok stb., illetve ezen fogalmak definiálását a bevezető kötet ismertette, amelynek szerkesztésében, tehát a rendszer kidolgozásában - miként említettük - Wellmann is meghatározó szerepet játszott. S mindez a területi levéltárak anyagának további, egységes szempontú feldolgozását mozdította elő, ami a helytörténeti kutatások fejlődése számára volt nélkülözhetetlen.