18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

CSÍKI TAMÁS: Wellmann Imre és mezőgazdaság-történetünk új útjai

Az előbbiek egyúttal jelzik, hogy Wellmann, mint tevékenységének bármely területén, itt is elméleti (levéltártani) fogékonysággal rendelkezett. Ez tükröződött pl. a levéltári terminológiai problémákról írt tanulmányában, amelyben nyelvészeti megalapozottsággal foglalt állást a szabatos és az egységes terminológia megteremtése mellett; kongresszuson elhangzott referátumban, ahol az iratanyag numerikus vagy tárgyi rendezésének kérdéseit elemezte; vagy azokban az előadásokban, amelyekben a szakma számára mutatta be a legfontosabb iratfajtákat, illetve foglalta össze a levéltári munka lényegét, feladatait. Wellmann tehát a levéltárakban eltöltött több mint két évtizedet igen sokoldalú tevékenységgel használta ki, igazi levéltárossá vált, s ez nemcsak további kutatásait, szemléletmódját határozta meg alapvetően, de a későbbiekben is, immár más feladatok keretében, újabb források feltárására és feldolgozására inspirálta. Az újabb feladatokat az '50-es évek végétől fellendülő, stabil szervezeti formákat nyerő agrártörténeti kutatások jelentették. Ennek fő fóruma és irányítója a Magyar Mezőgazdasági Múzeum megalakuló agrártörténeti osztálya lett, szorosan együttműködve az Akadémia Agrártudományi Osztályával, amely a más intézetekben folyó hasonló vagy kapcsolódó kutatásokkal egyeztetve, pl. a KSH történeti statisztikai kutatásaival, alakította ki saját, hosszú távú programját. Ennek középpontjába, a muzeológiai feladatok támogatása mellett, ami a magyar agrártörténet tárgyi, ábrázolásos emlékeinek számbavételét és összegyűjtését célozta pl. egy munkaeszköz-történeti archívum létrehozásával, agrártörténelmünk összefoglaló igényű feltárása került. Mindenekelőtt a termelés, a gazdálkodás egészének (a termelési eljárások, a földhasználat, az agrotechnika stb.) előtérbe állításával, természetesen a társadalmi aspektusokra is figyelve), ami egyúttal az előző évtized jobbágy-földesúr viszonyt egyoldalúan preferáló szemléletének kritikáját is jelentette. Ezzel részben összefügg, figyelembe véve a forrásadottságokat s az ezzel kapcsolatos célkitűzéseket, hogy az újabb kori, 18-19. századi, részben a korábban teljesen elhanyagolt, 1945-tel záruló kapitalista mezőgazdaság-fejlődésre került a hangsúly. Hiszen ezekből a korszakokból állt rendelkezésre olyan forrásanyag, országos összeírások, urbáriumok, majd az egyre inkább kibővülő statisztikai jellegű iratok, amelyek egységes szempontok alapján, az ország egészének agrárfejlődését tükrözhették, elsősorban éppen az említett tényezők összefüggései alapján, ugyanakkor az állandóan változó, módosuló, ám az árutermelés fejlődésével egyre fontosabb szerephez jutó agrárrégiókról is tájékoztattak. Mindezzel ugyancsak összefügg, hogy az agrártörténeti kutatáscsoport célul tűzte ki a rokontudományokkal, a néprajzzal, a régészettel, a településtörténettel, a történeti demográfiával stb. való szoros együttműködést, a közös eredmények szintetizálását, illetve újszerű eljárások, pl. a számítógépes feldolgozásra épülő kvantifikációs módszer alkalmazását. E célkitűzések Wellmannt egyenesen predesztinálták a kutatócsoport vezetésére, koordinálására. (Ez, miután 1962-ben a Mezőgazdasági Múzeumba került, meg is valósult.) Ennek jegyében foglalta össze minden korábbinál részletesebben agrártörténet-írásunk addigi jellemzőit (vállalva ebben az 1944-ben írt cikke némely értékítéletének revízióját, mivel belátta, hogy nem lehet, s persze nem is szabad az előző évtized agrár- és parasztságtörténeti kutatásainak néhány eredményét és módszerét kiiktatni, ehelyett ezek ötvözése, „hozzáigazítása" szükséges a Doma-novszky