18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Földművelési rendszerek Magyarországon a XVIII.században (Főként az 1715. évi. országos összeírás adatai alapján)

FÖLDMŰVELÉSI RENDSZEREK MAGYARORSZÁGON A XVIII. SZÁZADBAN (Főként az 1715. évi országos összeírás adatai alapján) Letűnt korok mezőgazdasági kultúráját megeleveníteni a maga kerek teljességében: Európa nagy részét tekintve távoli cél ma még. Eléréséhez több egybekapcsolódó tényezőre van szükség: bő forrásanyagra, agrárvonatkozásban tájékozott, kitartó történeti részletkutatásokra, sokoldalú, kifinomult módszerekre, az összefüggéseket felismerő, a nagy egészet magába ölelő széles szemhatárra. Ám nem lebecsülendő előhaladás a cél felé vezető úton, ha már a követett földművelési rendszerekre sikerül valamelyes világot vetni. Nemcsak annyiban, hogy a földművelési rendszer ismerete bizonyos összefüggések meglátásához segít a részletkutatásokból adódó, különben könnyen széthulló részadatok között. Magát a kutatást is a főbb problémákra irányíthatja, ha tudjuk: érvényesült-e a kérdéses időben és területen valamely földművelési rendszer, mely az agrárélet jelenségeit egységbe fogta, a mezőgazdálkodás egészét alapvetően meghatározta - s ha igen: milyen rendszer volt az? A mezőgazdaság története elválaszthatatlan a földművelési rendszerek történetétől. Igaz, a fejlődés korai fokán a félnomád rablógazdálkodás még nem sok ügyet vetett rá, hogy bármiféle rendszert kövessen a talaj kihasználásában; a nomád állattenyésztő is csak ideiglenesen, rendszertelenül tört fel egy-egy darabot a legelőből, hogy kölest vagy más kenyérnövényt termesszen rajta. Sőt napjainkban is, miután a földművelési rendszerek a legszélesebb változatokban bomlottak ki a váltógazdaság idején, tanúi lehetünk - a kapitalizmus szemszögéből nézve mintegy a fejlődés betetőzéseképp - a magát minden rendszeren, megkötöttségen túltevő gazdálkodásnak. Amióta /. Liebig a míilt század 40-es éveiben tudományosan megalapozta a visszapótlás tanát: hogy ti. a talajba vissza kell juttatnunk azt a növényi táplálóanyagot, melyet a terméssel kivettünk belőle - olyan nézetek gyökereztek meg, hogy a talajnak és éghajlatnak megfelelő bármilyen növényt, bármely sorrendben termeszthetünk, csak a földnek adjuk vissza az előző terméssel kivett táplálóanyagot. S a modern agrotechnika előtt - a természeti adottságoknak legjobban megfelelő növényfajták megválasztásától kezdve a pontosan lemérhető műtrágyaigény fedezésén keresztül a gépi megművelésig és növényápolásig — valóban oly sokféle lehetőség áll nyitva, hogy mindez szinte csábít a teljesen kötetlen gazdálkodásra, így alakult ki főképp Amerikában a rendszert, sorrendet negligáló monokultúrás és szabad gazdálkodás. Az előbbinek keretében a farmer ugyanazon a földön állandóan ugyanazt a növényt termeszti, hogy a termelési költség csökkentése révén megállhassa helyét a kapitalista verseny hajszájában. Az utóbbinak híve pedig folytonosan a piac változó igényeihez alkalmazkodik: mindig azt a növényt műveli, mely a konjunktúra ingadozásainak éppen megfelel.