18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Határhasználat az alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében

A helyzetet még bonyolítja, hogy nem csupán a parasztságtól kiinduló spontán fejlődés, illetőleg kezdeti berendezkedés lehetett forrása közösségi birtoklásnak és határhasználatnak. Szabad foglalás és parlagolás helyett egy bizonyos pontig maguk a földesurak is szívesebben látták a nyomásos gazdálkodást; részben mert ez volt számukra a rendes, normális berendezkedés a „királyi Magyarország" viszonyaiban gyökerező ismereteik alapján, részben mert a faluközösség kiépítése alkalmas eszköznek látszott a mozgásban levő nép helyhez kötésére s egybefogására. A parlagoláshoz kapcsolódó határhasználatról a nyomásos gazdálkodásra való áttérés mögött eszerint az esetek egy részében földesúri beavatkozást kell sejtenünk. Hány esetben szorította rá a földesúri hatalom a megtelepülőket közösségi rend kialakítására, bajos lenne pontosan rögzíteni. Kétségtelen jelek alapján mindenesetre a nyomásos rendszerű falvak mintegy 18%-ában ismerhetők fel földesúri beavatkozás nyomai a XVIII. század második évtizedében. Bármilyen indíték rejlett is a közösségi berendezkedés létrejötte mögött, az eredmény a török uralom alól felszabadult terület falvainak határhasználatát az ország nyugati és északi részein évszázadok óta meggyökerezett típushoz közelítette. Legtöbbször maradtak azonban olyan megkülönböztető jegyek, melyek a szóban forgó helységek berendezkedésének bizonyos átmeneti jelleget kölcsönöztek, mindenekelőtt annak következtében, hogy megőriztek egyet-mást a határhasználatnak az állattartásra épülő formával való kapcsolataiból. De nemcsak jelleg szempontjából: földrajzi tekintetben is átmenetről lehetett itt beszélni az Alföld s a Felvidék között. Jellemző ugyanis, hogy 1715-1720 táján viszonylag legkevesebb nyomásos rendszerben gazdálkodó községet a délkeleti, tipikusan alföldi jellegű résztájakon: a Duna-Tisza közén és a Tisza mentén lehetett találni (22-23%), míg ugyanakkor a hegységhez csatlakozó dombvidéken ez az arány nem kevesebb mint 75%-ig emelkedett. 2/a. Paraszti eredetű nyomásos gazdálkodás. Aligha vitás, hogy a XVIII. század elejéről származó források egyszerűsítik, kész sémába skatulyázzák a sokszínű, forrongó-alakuló valóságot, amikor röviden annyit jeleznek, hogy ez vagy az a község két - esetleg három - mezőben (campus) vagy nyomásban (calcatura) felváltva műveli szántóföldjeit. Ez az általános szóhasználat ugyanis lényegében annyit akart kifejezni: vajon a bevetett s számszerűen összeírt vetésterület kétszeresét (háromszorosát) kell-e venni akkor, ha az egész szántóföld számít az adó alapjának? Parlagolás esetében ezért meglehetős problémát okoz az összeíróknak: helyes, jogos-e a bevetett földek kétszeresével számolni? Nemegyszer meg is jegyzik: a község határa elég tágas, nyugodtan lehetne második mezőt is kihasítani (123), ahelyett, hogy a parasztok ott és a szomszédos pusztán összevissza fognak földdarabokat eke alá. De amikor már kijelölt két mezőről beszélnek, akkor is előfordulhat, hogy a két nyomás országosan ismert sablonját csak ráhúzzák egy más, kezdetlegesebb határhasználati formára, mely számukra idegen, nehezen körülírható. Valójában tehát nem feltétlenül egységes képet takarnak azok az adatok, melyek egyértelműen nyomásos gazdálkodás képét vetítik elénk. A sommás, számszerű besorolás sem az adott helyzet bonyolultságát, sokrétű voltát nem tükrözhette megfelelően, sem a gyökereket nem fedhette fel s a fejlődés 1710-es évekig megtett útját. Sokszor más körülmények, egyéb utalások világítanak rá, hog)' tulajdonképp nem a nyomásos gazdálkodás tiszta típusával s nem is kezdettől fogva