18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Határhasználat az alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében

röktó'l visszahódított országrészen (főképp ugyancsak az Alföldön) elterjedt művelési rendszert és határhasználati formákat az 1715-i és 1720-i felvétel során. Annyira sajátosnak - s ugyanakkor a természeti és települési adottságokhoz igazodónak - mutatkozott ez a paraszti alapvetés, hogy sok esetben a majorkodás 1730-as évektől meginduló meghonosítása sem forgathatta ki eredeti mivoltából. Kisebb földesurak az első időben kénytelenségből beérték azzal, hogy a maguk használatára szánt földek a jobbágyoké közé ékelődjenek, a paraszti határbeosztásba és használatba illeszkedjenek. Náluk rendszerint csak később került sor arra, mit a nagybirtokos kezdettől fogva így rendszeresített: a majorsági földek elkülönítve való kiszakasztására. Viszont az 1715-20 tájától fogva földesúri irányítás vagy telepítési akció révén benépesedett helységek már kezdettől úri beavatkozás nyomait viselték magukon. Azok a határhasználati formák azonban, melyek a töröktől visszahódított területen még a XVIII. század elején - közelebbről az 1715. és 1720. évi országos összeírások tükrében - tárulnak elénk, általában még önálló paraszti berendezkedést képviselnek. Meglehetősen változatos formákról van szó, mivel a helyi természeti adottságok is sokfélék, s a csekély erőkkel új alapvetésbe kezdő nép fokozott mértékben kénytelen a természet erőihez alkalmazkodni. De változatosak azért is, mert a megtelepülés idejétől, az előzményekre építés lehetőségétől s az esetleges újabb (Rákóczi-kori) pusztulástól függően gyakran a fejlődés különböző fázisait képviselik. Még nem érvényesül a földesúri behatás, mely a spontán bontakozást korlátok közé szorítaná; s főképp nem az állami szabályozás, mely utóbb a helyi tarkaságot egységes formaruhába kívánja öltöztetni. Akár maga a nép, mozgásban, forrongó stádiumban van az is, miben majd életrendjének testet kell öltenie: a határnak s használatának rendje nemegyszer csak alakulóban van még. Kezdeti cseppfolyós állapotból kikristályosodó, majd - a termelőerők gyarapodásával párhuzamosan - előrehaladottabb formák in statu nascendi tűnnek elő a források tükrében, néhány évtizednyi meredek ívű útjukkal bizonyos korlátok között az ország más részeinek több évszázados fejlődésére is engedve következtetést. A török uralom alól felszabadult területen belül a határhasználat alakulásának vizsgálata az alföldi részeken biztat legtöbb tanulsággal. Ezen a hegyektől nem védett, erdőben is szűkölködő tájon volt legnagyobb mértékű a pusztásodás, itt került a legtöbbször sor valóságos újrakezdésre, a megmaradt s az ide áramló parasztságnak itt kellett életmódját s gazdálkodását a legmesszebbmenőén a táj megváltozott arculatához alkalmaznia. Még jobban kidomborodhat az itt kialakult berendezkedés sajátos jellege, ha a síkság peremvidékét vesszük szemügyre, így ugyanis bizonyos összehasonlításra is alkalom nyílik. Az Alföld északnyugati szöglete például, melynek területén a következőkben a határhasználat kialakulását és fejlődését megpróbáljuk nyomon követni az egyes községek gazdálkodásába világító forrásanyag

8 alapján, több vonatkozásban is bizonyos változatosságot mutat. ElK

A fejlődés korai stádiumába az 1715. és 1720. évi országos összeírás nyújt bepillantást (OL. Archívum Regnicolare, lad. CC 8, EE 8, BB 5, DD 5); a továbbiakban csupán az évszám és a község megjelölésével idézzük. Fél évszázaddal késeibb az úrbérrendezés alkalmával jegyzőkönyvbe vett paraszti vallomásokból (Pest megyére vonatkozólag, 1768-ból: OL. Helytartótanácsi lt., dep. Urbariale. Tabelláé urbariales comitatus Pest, Responsa ad novem puncta urbarialia; és Pest és Nógrád megye Állami Levéltára, Pest megye levéltára, Közgyűlési iratok, u. ez; Heves és Külső-Szolnok megyére vonat-