18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

CSÍKI TAMÁS: Wellmann Imre és mezőgazdaság-történetünk új útjai

mivel ezúttal a Rákóczi-család birtokainak tulajdonjogi változása áll a középpontban a megosztásuktól (a leánynegyed körüli ellentétek) egészen az elkobzásukig s idegen kézre juttatásukig. Ám, ha ezen íráson érződik is a pozitivizmus hatása, ez nem egyszerűen adat- és tényhalmozást jelent, hanem az adatok hitelességének és pontosságának mind több bizonyítékkal való igazolását. így pontosítja, s veszi egyúttal kritika alá a szerző Márki Sándor korábbi kísérletét a Rákóczi-birtokok körülhatárolására, s emellett érzékelteti ezen uradalmak gazdasági szerepét is a szabadságharc anyagi erőforrásainak megteremtésében. Látjuk tehát, hogy a fiatal Wellmann figyelme több ízben fordult a Rákócziszabadságharc felé. Ezt támasztja alá a Szentpétery-emlékkönyvben megjelent írása az ónodi országgyűlésről, amely ugyancsak újszerűen, a hagyományos szemléletmóddal szakítva közelít témájához. Wellmann jól látja ugyanis a Thaly és követői révén kialakított, a szabadságharc valós társadalmi és politikai tartalmával, ellentéteivel nemigen foglalkozó „Rákóczi-kultusz" tarthatatlanságát (bár nyilván jól ismerte Szekfű Rákóczi-tanulmányát és annak viharos utóéletét is), miként annak a közjogias szemléletnek a korlátait, amely Ónodot csupán a trónfosztással azonosította. Ennek megfelelően e tanulmány legalább ekkora fontosságot tulajdonít az országgyűlés egyéb intézkedéseinek, a közteherviselésnek, az adóztatás szabályozásának stb., amelyek alapos, gazdasági szempontú értékelése ezúttal sem marad el, s egy sokkal árnyaltabb Rákóczi-kép kialakítására törekszik. Eközben Wellmann érzékeli a szabadságharc menetének belső ellentmondásait: az eredeti célkitűzések megvalósulása csak hosszú háborúskodás, széles körű katonai sikerek révén lehetséges, ehhez azonban a népi erőkön kívül szükség van a rendi támogatás elnyerésére. Ez viszont a hagyományos, gravaminális politizálás és követelések felerősödését eredményezi (e tekintetben persze nem a Rákóczi-szabadságharc volt az első ilyen jellegű mozgalom), ami részben az eredeti célkitűzésekkel is ellentétbe kerül, s részben Rákóczi azon törekvéseivel is, amelyek egy központilag irányított államszervezet megteremtését célozták. Továbbá, e bonyolult érdekellentétekhez járul, hogy míg a fejedelemnél a nemzeti függetlenség kivívása vált az elsődleges szemponttá, addig a rendeknél, bár a megyék állásfoglalása sem volt azonos, egyéni sérelmeik mögött ez másodlagos maradt. S Wellmann a történetírásunkat már a '30-as években is jó ideje, s azóta is időnként megosztó vitákban vajon milyen álláspontot képviselt? Egy bizonyos: prekoncepcióktól mentesen értékelte a szabadságharc társadalmi hátterének és törekvéseinek módosulásait, nem kívánt egyetlen rétegnek sem főszerepet tulajdonítani, s nem az osztályérdekek és ellentétek érdekelték, hanem az, milyen államberendezkedés szolgálhatná leginkább az ország egyetemes érdekeit. Emellett valamennyi érintett tanulmányában erőteljes Rákóczi szimpátia nyilvánult meg, ami legalább annyira a fejedelem személyéhez mint célkitűzéseihez, tevékenységéhez, a nemzeti abszolutizmus megteremtéséért folytatott küzdelméhez kötődött. Wellmann talán vonzódott történelmünk e tragikus sorsú, nagy alakjához, s ebből a szempontból ítélte el, s tartotta szűk látókörűnek a rendi politizálást, s ezért tudta elfogadni Rákóczi törekvéseit, még ha annak az adott korszakban hiányoztak is a társadalmi, gazdasági és külpolitikai realitásai. Említettük, a fiatal Wellmann levéltárosi munkája és érdeklődése szerteágazó volt, ám figyelme mindenekelőtt a 18. századi központi kormányszervek állagai felé irányult. (Ez a későbbiekben, a háború után is jellemző maradt.) Ennek első