18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről

Nagy területről nyert horizontális metszet s egy-egy község életéről font vertikális szál, országos áttekintés és helyi végigkövetés: a kettő kiegészíti egymást. Sőt az előbbi mutatja meg, hogy szövedékének mely pontján legcélravezetőbb a falutörténet fonalát keresztülfűzni, a helyi vizsgálódás hol kecsegtet szélesebb körben jellemző, tipikus eredménnyel. Ha ugyanis az országos összeírás agrártörténeti adatait faluról falura haladva egymás mellé rakjuk, az egyezések és eltérések nyomán kibontakoznak előttünk az adott időpontban kikristályosodott gazdasági tájak körvonalai, tehát a tájtörténeti kutatáshoz is szilárd kiindulópontot nyerünk. Sőt bármennyire eltérő jellegűek s tartalmviak is az egyes összeírások, nem egy számszerű és szöveges tudósítás közös nevezőre hozható bennük. S ha így a különböző időpontból származó azonos vonásokat egymás mellé illesztjük: egybevetésükből az országos fejlődés főbb irányai és jellemzői is megvilágosodnak. Egy okkal több arra, hogy sorrendben az időmetszeteknek adjunk elsőbbséget a segítségükkel tervszerűbben elindítható egyenkinti fejlődésrajzokkal szemben. Kérdés azonban: milyen módszerrel fogjunk az összeírás jellegű kéitfők agrártörténeti kiaknázásához, hogy' alkossunk segítségükkel minél teljesebb s beszédesebb keresztmetszeteket? Ha valahol, a gazdaságtörténelemben van igazán helye számszerű adatokra építésnek, szilárd mennyiségi megalapozásnak - s ehhez a történeti statisztika ad megfelelő eszközt a kezünkbe. Történeti statisztikai irodalmunk az utóbbi időben örvendetes fellendülésnek indult, s így belőle a feldolgozásmód részleteit illetően több útmutatás nyerhető. Annyi mindamellett hangsúlyozást kíván, hogy a számszerű adatok értékesítése nemcsak nem korlátozódhat puszta demográfiára, hanem az elemzés súlypontjának egyenesen az anyagi vonatkozású adatokra kell esnie. S e részben a feldolgozás nem állhat meg a községi végösszegnél: beljebb, az egyes parasztháztartásokig kell hatolnia, hogy a parasztság rétegződését is feltárhassa. Elsősorban ez a magyarázata annak, hogy az 1715. és 1720. évi összeírás kiaknázását Acsády erre vonatkozó kísérlete után is kézbe kell vennünk. Mennyire nem elégít ki ma már az általa alkalmazott, községek összegező számadatainál mélyebbre nem tekintő, tüzetes gazdasági elemzést mellőző módszer, kitűnik abból, hogy agrártörténeti kutatóink a legritkább esetben veszik az Acsády szerkesztette, jellemző módon már címében is csak a népességre utaló munkát alapul, legtöbbször magához az eredeti levéltári forráshoz folyamodnak. Bármekkora fontosságot tulajdonítsunk is azonban a statisztikai módszer alkalmazásának, összeírásaink rendkívül gazdag és részletes forrásanyaga ennek révén még nem aknázható ki teljesen. Többek között azért sem, mert az országos összeírások ugyancsak igen értékes szövegszerű adatait a legtöbb esetben nem sikerül puszta számokkal kifejezni, mennyiségekre redukálni. De még a számszerű adatok egy része is átsiklik a statisztikai elemzés - bármily sűrűre font - hálóján, még a belőlük levonható tanulságok sem foghatók meg így s menthetők ki teljesen; főképp nem világosodik meg, ami igen lényeges, a jelenségek földrajzi elterjedése. Hogy erről is részletekbe menő, világos képet nyerhessünk, a statisztikai feldolgozás mellett, annak kiegészítéséül kartográfiai módszerhez kell folyamodnunk, olyan eljáráshoz, mely az agrártörténelem s általában a történetkutatás terén eddig még nem került alkalmazásra. Lényege az egy időpontban nagyobb területre vonatkozólag hasonló szempontból rögzített egynemű adatok térképre vitelében áll, az egy bizonyos összeírásból leszűrt időmetszetnek megfelelően annyi