18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről
clok levelesládáinak használható anyagát is), milyen természetűek azok, mely évekre terjednek, s mekkora területet ölelnek fel. Ha ez összeállítás adatait még térképre is vetítenők: a koronkint s tájankint elvégzendő feladatok annál plasztikusabban állnának előttünk. A paraszt mindennapi élete, munkája tekintetében legmélyebb tanulságot ígérő, szerves, homogén egységnek azonban igazában a község mondható. Persze kívánatos lenne ennél is kisebb egységekig: az egyes parasztgazdaságok életútjának felderítéséig hatolni. Csak ilyen mikroszkopikus vizsgálat nyomán világosodhatnak meg a falu népének termelési eljárásai, gazdaságtechnikája, azután hogy a jobbágyháztartás mennyiben volt elég önmagának, s élt magába gubózó életet, illetőleg a legszükségesebben túlcsorduló termelése mennyiben keresett s talált utat a piac felé. Csakhogy minél mélyebbre ereszkedünk a kisebb gazdasági egységek, az agrárszervezet elemi sejtjei felé, annál csekélyebb az írás közvetítő és rögzítő szerepe, az írott források annál inkább cserben hagynak; így rendszerint nem nyílik mód a kisüzem életének feltárására sem. Hozzá kell azonban tenni: a parasztháztartás anyagi kultúrájának vizsgálata a feudalizmus idejéből egyébként is csak a faluközösség életébe ágyazottan ígér jól megalapozott eredményt. A parasztság előrehaladottabb differenciálódásáig a község valóban közösségnek számított, még többé-kevésbé érvényesült a földközösség egybefűző ereje s egyöntetű szabályozása, s ezáltal egységbe fogta a falu népét ellenállás, gazdálkodás dolgában egyaránt. A nép köréből származó, az agráréletet paraszti szemszögből megvilágító forrásanyag is a község szintjén remélhető leginkább. Szükséges lenne azért a falutörténet szempontjából is jegyzékbe venni s feltérképezni: mely községeknek s milyen időből maradt fenn a gazdasági-társadalmi múltat megelevenítő forrásanyaga. Régi időbe visszanyúló községi levéltárak, tehát közvetlenül paraszti eredetű kútfők tekintetében a helyzet, sajnos, nem kedvező. Bőven akad azonban a községi élet rendjébe illeszthető forrásanyag az uradalmak, vármegyék, országos hatóságok levéltáraiban; közülük különösen az alább részletezendő összeírásokat és a faluhatár egészéről vagy egyes részeiről készült térképeket kell kiemelni. Bár ilyen térképek nagyobb számmal s nagyobb pontossággal csak az úrbérrendezés idejétől fogva maradtak ránk, s így a megelőző állapotot csak ritkán tükrözik, jelentőségük egyedülálló. Ezek segítenek az agrárélet jelenségeit a maguk színterén elhelyezni, láthatóan s szinte kézzelfoghatóan megeleveníteni; feltárják az allódium és a jobbágyföldek arányát és elhelyezkedését, a településformát és a határhasználat módját, a művelési rendszert és ágakat; ha az egyes birtokrészeket is feltüntetik, s kivált ha jobbágynévsort is tartalmaznak, a szántóföld felosztásának módja, a birtokok elaprózódása is megvilágosodik belőlük; a határ termővé tételére utaló dűlőneveikkel pedig, melyek összegyűjtése más forrásokból is kívánatos, fényt vetnek a távolabbi múltra is. A Levéltári Központ igen hasznos vállalkozást indított el, amikor elkészítette a területi állami levéltárakban őrzött összeírások és térképek jegyzékét; kívánatos lenne ezeket az OrszáHS Sajnos, nálunk még nem látjuk példáját a Meiízenlől kezdeményezett s józanabbul már hoszszabb ideje a franciáknál is (1. Bloch i. m.) alkalmazott kutatómódszernek, mely a parcellákat is feltüntető falutérképekből a község egész genezisét tudja levezetni.
