18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről

történet-írás: a Magyar Gazdaságtörténclmi Szemlében s egyebütt publikált adatok jelentős része mindmáig kiaknázatlan. S minderre nem elegendő magyarázat, hogy pozitivistáink általában nem sok hajlandóságot mutattak szintetikus feldolgozásra, beérve puszta adatok összeszedegetésével - hiszen akadt, ki e színvonalat meghaladja. Igaz, Tagányinak nem volt szüksége mások által kibányászott forrásokra, maga bőven rendelkezvén ilyenekkel; földközösség-tanulmánya egyébként elszórt adatokra is ráépülhetett, hisz abból indult ki, hogy ha ez ősi intézmény az újabb időben bizonyos területeken kimutatható, akkor a szélek felől csatlakozó korábbi előfordulások a hajdani mind általánosabb elterjedés határozott bizonyítékai. De, mint említettük, Acsády is kevéssé élt a közzétett források adta lehetőségekkel, holott azok épp az általa leginkább művelt időszakból: a XVI-XVII. századból gyűltek fel legbővebben. A sok adat - kevés átfogó feldolgozás ellentmondása döntően az adatgyűjtés módjában gyökerezett. Egyrészt, mint már Acsády hibáztatta, hiányzott a szakértelem és a gazdasági érzék a megfelelő forrásanyag kiválogatásához a történészmunkatársak legtöbbjéből, s ezért közrebocsátott adalékaik egy része már magában véve sem bizonyult jellemző értékűnek. Másrészt - s ez nem kevésbé fontos nem azzal a szándékkal láttak munkához, hogy egy-egy táj, egy-egy üzemegység agrártörténeti kútfőit rendszeresen összegyűjtsék. Nem ügyeltek a forrásanyag szerves összefüggésére: ami levéltári böngészésük közben a kezük ügyébe akadt, s elég „érdekesnek" mutatkozott, azt tették közzé, eredeti kapcsolataiból kiszakítva, válogatás nélkül. Különösen akkor járt ez az atomizálás veszélyével, ha közigazgatási aktákból szedegettek ki elszórt agrártörténeti vonatkozásokat. De még ha valamely gazdasági közösség vagy üzem levéltárából került sor egy-egy magában álló darabnak a többitől elvonatkoztatott közlésére, akkor is nehézzé vált a megfelelő értékelés. Az ilyen egyedülálló adalék sokszor vajmi keveset mondott önmagában, de ha értékesnek látszott, egy-egy vidék agrármúltjának feldolgozásába való beillesztése akkor is igen problematikusnak bizonyult. Fokozott mértékben állt ez az országos méretű, átfogó ábrázolásokra. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az ország sajátos arculati! gazdasági tájakból tevődött össze mindenkor, s azokon belül a helyenkint változó természeti adottságok, majd idő jártával egyre inkább az ember kultúrtájformáló munkája, a termelési viszonyok alakulása, az értékesítési lehetőségek stb. igen sokféle alakulást hoztak létre. Más-más területről való, eredetben, időben sem egysíkú adatok tehát egyenkint csak nagy óvatossággal foghatók fel általánosságban jellemző értékűnek, s hozhatók közös nevezőre; mindig fennáll a veszély, hogy az elszórt adalék éppen nem a jellegzetes pontról való s nem a fejlődés tipikus mozzanatát fedi. Nyilván ez a körülmény is közrejátszott abban, hogy Acsády, aki Wenzel sikertelen próbálkozását nem számítva - egyedül vállalkozott teljes szintézisre: népi agrártörténelmünk egész társadalmi vetületének összefoglalására, oly kevéssé aknázta ki a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében s egyebütt bőven felhalmozott, de kerek egésszé összeállni nem akaró forrásanyagot. S ez érteti meg már előzőleg elhangzott panaszait is, hogy nincsenek kellő előmunkálatok: épp az anyaggyűjtés sajátosságai miatt mutatkozott fokozott hiány részlettanulmányokban, '"Hasonlóra utalt a középkori agrártörténeti kutatással kapcsolatban Hoffmann Tamás, Agrártörténeti Szemle 1957, 346. 1.