Vida Gabriella: A miskolci fazekasság a 16-19. században (Officina Musei 8. Miskolc, 1999)
A MISKOLCI FAZEKASSÁG KAPCSOLATA A KÖZÉP-TISZAI STÍLUSCSOPORT KÖZPONTJAIVAL
részleteiben megismerni, mégis Kresz Mária besorolását tartom helytállónak: Sárospatak ólommázas kerámiaművészetének paraszti korszaka több rokonságot mutat északkelet felé, mint az Alföld felé. Román János és Domanovszky György is mindig hangsúlyozták a közép-tiszai stíluscsoporton belüli „magános góc" voltát. 428 A Sárospatakon keresztül zajló északkelet-délnyugat irányú fazekasmester- és fazekaslegény-vándorlást, valamint az ez által a stíluscsoporton belül meghonosodott új díszítést azonban nagyon fontos szem előtt tartani. A miskolci fazekascéh írásos adatai szerint 15 sárospataki legény dolgozott hoszszabb-rövidebb ideig a borsodi székhelyen. Ilyen volt például az egyik leghíresebb pataki mester, Szerentsi Mihály is, akinek díszes céhedénye kimagasló tehetségről árulkodik. A két céh szoros és rendszeres kapcsolata teszi valószínűvé, hogy az újabb stílus elterjedése előtt a két város fazekastermékei között nagyfokú stiláris hasonlóság lehetett. Ezt elsősorban a butykoskorsók formái, a közös domború díszek, valamint a színhasználat azonossága támasztják alá. Gömör A gömöri fazekasság jelentőségét a kiváló minőségű, nagy mésztartalmú, magas hőfokon kiégő agyag adja. A belőle készült tűzálló főzőedényeket használta jóformán az egész Alföld lakossága, Kresz Mária szerint már a 13. századtól folyamatosan nyomon követhető az Alföld felé való kereskedelem, áruik Szegedig is eljutottak. 429 Fazekascéheik a 17. században alakultak meg: Jolsván 1609-ben, Rimaszombaton 1628-ban, Rozsnyón 1703-ban. Készítményeikből néhány darab a 19. századból maradt ránk, korai stílusukról semmit nem tudunk. Forma- és díszítménykincsüket, színhasználatukat befolyásolták azok a habán műhelyek, amelyek ezekben és több felvidéki városban is a 17. században működtek. A 19. századi gömöri fazekastermékek többsége azonban abban a kb. 30 faluban készült, ahol mintegy kiegészítő foglalkozásként űzték a mesterséget, és nem tömörültek céhbe. Éppen a miskolci céhiratokból tudjuk, hogy a gömöri falvak fazekasai milyen nagy arányban voltak landmajszterei a miskolci céhnek. Elképzelhető, hogy a céhek feloszlatásáig ez a fazekascentrum egész területén általános jelenség volt, s nemcsak Miskolc, hanem a közelebbi fazekascéhek viszonylatában. Pongyelokon és Tamásfalván összesen 39, Rimaszombaton egy landmajsztere élt a miskolci céhnek. Jolsváról 47 legény, Rozsnyóról 9, Tamásfalváról és Rimaszombatról 8 legény érkezett Miskolcra mesterséget tanulni. A nem céhes keretek között dolgozó 15 szlovák, 11 magyar és négy vegyes nemzetiségű gömöri fazekasfalu mázas cserépedényeit - elsősorban korsókat és szilkéket jóval kisebb területen értékesítették, mint a főzőedényeket. A mázas edények piackörzetének határa Borsod megye déli határa volt. Sötétbarna vagy sárgásfehér alapszínen növényi ornamentikát alkalmaztak, és előszeretettel gyakorolták a papírsablonos díszítést. A színek, a technika (ecset) és a motívumok nagymértékben eltérnek a középtiszai stíluscsoport fazekasközpontjaiban alkalmazottaktól. A stílus eredetét még nem sikerült egyértelműen tisztázni. A kék szín és az ecsetes technika használatát Kresz Mária talán habán eredetűnek tartotta. A szlovákiai fazekasközpontok termékeit vizsgálva (Pazdicsét pl.) felmerül a szláv hatás lehetősége is e díszítőstílus kapcsán. Mindenesetre nem lehet véletlen, hogy a Sárospatak fazekasságát ért északi stílushatás, mely Munkács és Ungvár felől, többnyire szláv fazekasok által közvetített díszítőmód volt, színeiben, díszítőtechnikájában és valamelyest a motívumait tekintve is nagyfokú hasonlóságot 428 Román /., 1955.34. 429 Kresz M., 1960.315.
