Vida Gabriella: A miskolci fazekasság a 16-19. században (Officina Musei 8. Miskolc, 1999)
A MISKOLCI FAZEKASIPAR CÉHES KORSZAKA 1768-1872 - Legények
1865-ben pedig Sztronkó Sámuel volt, vagyis a céhes landmajszterek a 19. század második harmadától kb. ugyanannyian voltak, mint az aktuális mesterek. Érdekes, de tudván, hogy (Hejö)Csaba a kontár fazekasok egyik kedvelt helysége volt Miskolc közvetlen közelében, egyáltalán nem meglepő, hogy egyetlen ember kivételével mind a tizenkét landmajszter egyszerre (1823) lépett a céhbe. 268 Családtagjaik nem szerepelnek később sem a céh irataiban. Egyetlen családnév ismétlődik (Szabó), gyakorisága miatt azonban nem tételezhetünk fel rokoni kapcsolatot a két Szabó nevü fazekas között. Legények Sokkal több és részletesebb előírás vonatkozott a legényekre. Az 1767-es kiváltságlevél 6. articulusa rendelkezik arról hogy a mesterek fia és a vándorló, vagy helyi, de nem fazekas családból származó legény mesterré válása között nem lehet különbség. Ezt mindjárt az 1768. augusztus 1-jei pótrendelkezések megmásítják olyan módon, hogy amíg idegeneknek 2 év vándorlás és aztán 2 év legénység kötelező, a mester fiai ezeknek felét teljesítsék. Az uralkodótól kapott kiváltságlevél két helyen tartalmaz legényekre vonatkozó előírásokat. Az 5. articulus előírja a mesterré válás feltételeit. Először a céhmesternél bejelentette szándékát, és 1 forintot letett a céh ládájába. Ezután felolvasták neki a céhszabályokat, majd a földesúr (Miskolc földesura a Kamara volt) elé ment, hogy felvegyék a városba lakónak. Aztán elkészítette a remeket, melyet a mesterek a céhbiztos jelenlétében ellenőriztek. Ha kifizette az esetleges remekbeli hibák árát, majd 15 forint taxának felét akkor, másik felét még az évben letette a céh kasszájába, teljes jogú mesterré vált. 269 A 13. articulus pedig arról rendelkezett, hogy a városban a legények szétosztása a céhmester feladata, tiltotta a mestereknek a céhmester tudta nélkül legényt fogadni. Az articulus meglehetősen szabad értelmezést, ill. a helyi szokásjog alkalmazását tette lehetővé. Nem állapította meg a legényeknek sem a fizetésüket, sem a kötelességeiket, hanem azt rendelte, hogy a céh szokásának vessék alá magukat. Nyilván a feltűnően keretjellegű szabályozás 270 miatt volt szükséges az 1768-as pótszabályok nagy részében a legények viszonyainak, fizetésének, kötelességeinek rögzítése. A 3. pontban rögzítették a heti bérüket, „legfeljebb a Leg jobbnak heti bére Tizennégy Garas". 271 A 4. pont kijelenti, hogy a legények a mesterségen kívül más jellegű munkára nem kényszeríthetők, ugyanakkor pedig a mesterlegények közül „kik mesterségeket meg utálván nyárba vagy fele szőllőt fogadnának vagy mesterségek tanulásának csonkulásával más akármelíy paraszti munkát gyakorolnának, mester vagy Czéh mester engedelme nélkül", pénzbüntetéssel sújtják. Az 5. pont arról tudat, hogy 1768-ig a Miskolcra vándorló fazekaslegénynek egyetlen mesternél legkevesebb 6 hónapot kellett eltöltenie. „de mivel ekképen a vándorlók az ide való jöveteltől idegenykedtek" megváltoztatták a terminust. Először két próbahetet kellett a legénynek egy helyen eltöltenie. Azután dönthetett arról, hogy továbbvándorol-e, vagy helyben maradva, ugyanabban a műhelyben dolgozik, ill. Miskolcon másik mestert választ. Ha maradt, egy mesternél nem kellett tovább lennie, csak egy 267 HOM HTD. 79.4.1.1. Protocollum 182. 268 HOM HTD. 79.4.1.3. 269 HOM HTD. 79.4.1.4. 270 Vö. MihalikJ., 1908. 152-156., P. Szalay E., 1985. 357-358. 271 HOM HTD. 79.4.1.3.
