Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

NÉPMŰVÉSZET

A prehisztorikus feketeedényeken felfedezhetjük a sima kővel, kaviccsal való csiszolás nyomát is. A csiszolás célja ekkor még nem a díszítés volt - mint napjainkban -, hanem az edény víz át nem eresztő képességének fokozása. A simítás az edény felületét fényessé, csillogóvá tette, s bizonyos mértékig eltömítette az agyag likacsait. Bár a fazekasság egyes szerszámai - pl. a csiszoló-, simítókövek - nem olyan tárgyak, amelyek ásatások folyamán magukra vonnák a figyelmet, egyes helyeken mégis felfigyeltek rájuk. STEENSBERG A. ismertet ilyen csiszolóköveket, amelyek Dániában a ginderupi vaskori település ásatásainál kerültek felszínre. Holsteinben is igen gyakori tartozéka a csiszolókő a vaskori sírok felszerelésének. Európa más részeiről is igen sok példa bizonyítja a simítókövek prehisztorikus használatát.

n HABERLANDT A. szerint is már a korai időkben - kb. az i. e. VIII. századtól az Alpoktól északra füsttel feketített agyagedények kerültek elő, s ez a készítési mód fennmaradt a római kultúra idején túl, s áthagyományozódott a középkorra, majd az újkorra, pedig igen nagy területen megtanulták a római fazekasság magasabb technikáját is.'

4 KOSTRZEWSK1 J. szerint a „grafitos" edények a neolitikumtól ismeretesek. A hallstatti kultúrában is megtalálhatók a fekete edények. Salzburg környékén, Steierországban, a Duna középső szakaszán (Felső- és Alsó-Ausztria, Magyarország nyugati része) és a lausitzi kultúra egész területén (Lengyel-, Morvaország, Lausitz, Szilézia és Posen). A La Téne- és a római császárkorban sem ritkák a sötétfekete „grafitos" edények.

15 A kerámia történetének, több évezredes fejlődésének útjait közelebbről nem ismerjük. Egy azonban bizonyos, hogy a Kárpát-medencében is a neolitikumtól él a fazekasság ismerete. Mind a bronzkorból, mind a népvándorlás korából vannak adataink a fekete cserepek készítésére. A magyarság a honfoglalás korában nem volt keramikus nép. A honfoglalást követő időkből előkerült kerámia igen kezdetleges, kézzel formázott, gyengén iszapolt és égetett - valószínűleg asszonyi kezek munkája. Egyetlen díszük az edények falán körbefutó bekarcolások, vonalkák. Ezeknek az edényeknek a színe sötétszürke. Később már jelentkezik a helyhez kötöttség eredménye, megjelenik a korongolt, jobban iszapolt és égetett cserépanyag. Ezeknek a színe már nem sötétszürke, hanem vörös. Az Árpád-kori edények általában fenékbélyegesek. A fenékbélyeges és az ugyanolyan típusú fenékbélyeg nélküli edények a X-XIV. századig kimutathatók, tehát a vezérek korától az Árpádházi királyok uralkodásának végéig. Ebben az edénycsoportban a fekete, illetve feketésszürke edény a legrégebbi típust képviseli. Ezek - színük és anyaguk tekintetében - igen közel állanak a késő népvándorlás kori kerámiához. A vöröses edények a középhelyet foglalják el, a sárgásfehérek a legkésőbbiek és a legfejlettebb formáról tanúskodnak. A fekete, illetve sötétszürke edényeken négy-öt fogú fésűvel bekarcolt hullámvonal- és simavonal-dísz az egyetlen díszítő elem. A vörös és fehér edényeknél a hullámvonal-dísz ritkábban fordul elő, s akkor is inkább hegyes pálcikával készíthették.

17 13 STEENSBERG A., 1939. 143-144. 14 HABERLANDT A. 1926. 508. 15 EBÉRT M, 1924-1928. IV. 498-499. 16 HUNYADI I.,l942. 19, 35. LXV. tábla 4. kép; IIÖLLRIGL J, 1930. 36.; PÁRDUCZ M., 1950. 38. skk. és CIX. tábla 9., 12. kép. 17 DOMANOVSZKY Gy., 1942. 2-4.; HÖLLRIGL J., 1930. 146-147., 158.; HÖLLRIGL J., 1937. 150.