Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉZESKALÁCSOSSÁG

MÉZESKALÁCSOSSÁG 1948-ban kezdtem el egyetemi tanulmányaimat magyar-történelem szakon, Gunda Béla, akkor még mint nyilvános rendkívüli tanár, Kolozsvárról 1949-ben került a Debreceni Egyetemre. Ekkor még így nevezték, elveszítvén a Tisza István Tudományegyetem nevet. A harmadik emeleti folyosón egyszer összetalálkoztam Béres Andrással, Janó Ákossal és Varga Gyulával. Varga Gyula évfolyamtársam volt, ő kicsit később kezdte el az egyetemet. Béres András pedig egy évig elemi iskolában, majd pedig néhány évig a debreceni Piarista Gimnáziumban volt osztálytársam. Janó Ákost addig nem ismertem, ő évfolyamtársa volt Béres Andrásnak és falubelije Varga Gyulának. A dékáni hivatal hirdetőtábláján tanulmányoztuk a meghirdetett és felvehető órákat, ott fedeztük fel Gunda Béla nevét és meghirdetett előadásait. Mindnyájunknak felkeltette az érdeklődését, ezért együttesen felkerestük a Néprajzi Tanszéket, amely akkor egyetlen szobából, a professzor szobájából állt. Meglepő szívélyességgel fogadott, akkor még nem tudtuk, hogy mi voltunk az elsők, akik rányitottuk az ajtót. Mint első hallgatói eljártunk óráira és heti szemináriumára. így ismerkedtünk meg e furcsa tudománnyal, a néprajzzal. Én ekkor másodéves voltam Varga Gyulával; Béres András és Janó Akos pedig már harmadévesek. Ahogy teltek a hónapok, gyarapodott a hallgatók száma, és néhány év alatt kinőttük a professzori szobát. Talán már a következő év tavaszán témaköröket is kaptunk professzorunktól. Én, mint debreceni, a mézeskalácsosságot, a jeles debreceni kismesterséget kaptam, mondván, hogy így nem merül fel kiszállási és útiköltség. A többieket Gunda Béla egy szatmári kiszállásra vitte el, talán Szamoskérre vagy Panyolcira. így kopogtattam be, valamikor 1949 tavaszán, vagy őszén Kerékgyártó Sándor mézeskalácsos Batthyány utcai boltjába. A bolt mellett volt a lakásuk és annak a végében pedig a műhelyük. Hamar befogadtak, s utána rendszeresen bejártam műhelyükbe; igyekeztem megismerkedni mindenféle munkájukkal; a többféle tésztakészítés fortélyaival és mindennel, ami életmódjukhoz hozzátartozott. Évekig jártam hozzájuk, néha még munkájukban is részt vettem, közben pedig mindent feljegyeztem. Természetesen meglátogattam a többi debreceni mézeskalácsost is, legjobb atyai barátaim azonban Kerékgyártóék maradtak. A debreceni levéltárban, a céhiratok között megtaláltam a debreceni mézeskalácsosok 1726-ban a király által kiadott céhalapító levelét, amelyet III. Károly, Mária Terézia apja hitelesített aláírásával. A debreceni mézeskalácsos mesterség monográfiája lett az egyetemi szakdolgozatom magyar nyelvészetből, mert ebben az időben még nem lehetett néprajzból szakdolgozni. Ezért ki kellett dolgoznom a mézeskalács mesterség szótárát is. A témakörből a következő évtizedekben több tanulmányom jelent meg; feldolgoztam a magyar mézsörkészítést és írtam a mézeskalácsosok gyertyakészítéséről is. 1987-ben a debreceni Déri Múzeum kiadásában jelent meg Mézeskalácsosság Debrecenben címmel. Még 1952-53ban elkészítettem egy könyvet is a Magyar Népművészet sorozat részére, ezt azonban Domanovszky György nem jelentette meg. Könyvem első blokkjában idevonatkozó legkorábbi publikációimból válogattam. Néhány könyvismertetés után ezek voltak első tanulmányaim is, amelyek úgymond 'vidéki' periodikákban jelentek meg.