Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉZESKALÁCSOSSÁG

HÁROM KORAI TANULMÁNY A DEBRECENI MÉZESKALÁCS A nagy múltú magyarországi mézeskalácsosságnak Debrecen is egyik gócpontja. A debreceni mézeskalácsosok évszázadokon át, messze földön híres mézeskalácsot készítettek. Ez bizonyára összefügg azzal is, hogy mindig híres volt a város malomiparáról, lisztjéről és ezzel kapcsolatban sütőiparáról is. Robert TOWNSON angol utazó, amikor 1793-ban átutazott Magyarországon, megfordult Debrecenben is. Útleírásában így ír a debreceni szappanról és a kenyérről: „... könnyebb, fehérebb és ízletesebb kenyeret sehol a világon nem ettem mint itt. Egy-egy kenyérnek a nagysága - ne higyjék, hogy ez tréfa - fél köbrőf (half a yard cubet)." A híres debreceni perecsütők már a XVII. században társaságokba tömörültek. Az általuk készített darunyak, paraszt-, zsíros- és vajasperec már az elmúlt századokban is nagy kedveltségnek örvendtek. Az országos vásárok idején valóságos „női céh" hurcolkodott ki a vásártérre. Gyékénnyel fedett, ekhóformájú sátrat vertek és alatta nagy bográcsban sütötték a fonatost és vendégelték meg a vásárban elfáradt és megéhezett járókelőket. A híres debreceni sülttésztáról nagy íróink is megemlékeznek. KUTFIY Lajos 1846-ban megjelent Hazai rejtelmek című regényében néprajzi hűséggel írja le a Hortobágyon fonatost áruló czívát. „A" talyigán jött czíva, kinek ránczos négyszögletű arcza valódi szabályos hiúzkép, szakálla, bajusszá pedig tökéletes, csakhogy ritka és nyírva van, addig egy kis gazt kapart a' vámkerék tövébe; ráilleszté gyalog szalmaszékét, 's a' kosár tartalmát árulni kezdé két váltó krajczárával, miután egy összefogdosott fonatost mutatványul végignyújtóztatott a takaróabroszon". A mézeskalácsosság a magyarságnál is igen elterjedt és közkedvelt kisipar volt. Vásárok, búcsúk - tehát hagyományos népünnepek - alkalmával árusított készítményeik igen nagy közkedveltségre tettek szert népünk körében. A mézeshuszárt és szívet nemcsak a fiatalság, hanem az idősebbek is szívesen vásárolták. Elmondhatjuk róla, hogy a művészien faragott ütőfákkal megformázott mézes huszárok, betlehemek, mézesszívek a legszélesebb néptömeghez is eljutó műtárgyak voltak. Ma már a mézeskalácsosok fénye, munkájuk jelentősége nagyon megcsökkent. Gyönyörűen vésett formáik, melyek a társadalom, történeti korok ízlését, viselettörténeti reliktumait őrizték - Debrecent kivéve országunk legtöbb mézeskalácsos központjában a padlásra, vagy legjobb esetben múzeumok gyűjteményeibe kerültek. Magyarország területén már közel két évezrede készítenek mézeskalácsot. A Pannóniát és Dáciát meghódító római katonák és telepesek magukkal hozták a crustulum (mézeslepény) és a mulsum (mézsör) készítésének titkát. Korongon készült szürke és vörös cserépformák, mellyel a mézeskalácsot készítették, ásatások folyamán elég nagy számban kerültek felszínre. A népvándorlás vihara a római birodalommal és kultúrával elsöpörte hazánk területéről a mézeskalács készítésének ismeretét, s csak az ásatások vetnek fényt a gazdag és szép római kori mézeskalács formákra és díszítményekre. Európa mind nyugati, mind keleti részén el volt terjedve a méz felhasználása, a mézeskalács és mézsör készítése. Német népterületen famintákkal megformázott mézes-