Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉZESKALÁCSOSSÁG

vagy más ízesítő anyagokkal fűszerezték. Kifőzés után hordókban tárolták, s vásárokon és búcsúkon dugaszolva vagy kimérve árusították. A debreceni mézeskalácsosok emlékezete szerint mézsört utoljára századunk első évtizedeiben készítettek. Tiszántúl más mézeskalácsos műhelyeiben emberemlékezet óta mézsört nem főztek. Nyíregyházán, Szerencsen, Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen a nohzámoX egyszerűbb tészták sütéséhez használták.

48 Valószínűnek látszik, hogy a mézsörkészítés e két nagyobb csoportján belül is, főleg a méz és víz adagolásának mennyiségében, a fűszerek, leginkább a komló alkalmazásában, valamint az erjesztés és az eltarthatóság mértékében igen nagy különbségek voltak. Az előbbiekben felsorolt adatokra hivatkozva, felvetődik a kérdés, hogy honnan származik ez az ital. Milyen szerepet tölt be más szeszes italok között, s funkcióját tekintve nevezhetjük-e népi italnak. Az alábbiakban erre szeretnénk feleletet adni.

49 Elsőnek az ital eredetével és történetével kapcsolatos véleményeket soroljuk fel: A Magyar Nyelvtörténeti Szótár azt hangsúlyozza, hogy a méhser a XVII. századtól ismeretes, s főleg török vonatkozású emlékekben maradt fenn. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a méhser eredete valószínűleg keleti.

50 TAKÁTS S. szerint a sörivást és sörfőzést „nyugatról hozzánk szakadt német iparosok" s a végházakba küldött német serfőzők terjesztették el. Hozzáfűzi még azt is, hogy sok idő kellett ahhoz, hogy a bortermő magyar földön, a „borivók országában" a sörivás lábra kapjon. De a XVI. századra a magyar városokban és községekben is fokozatosan elterjedt.

51 BEVILAQUA BORSODY B. különbséget tesz márc és méhser között. Szerinte a márcos flandriai eredetű „művelődéstörténeti hozadék," s a középkor folyamán nyugatról hozzánk beszármazottak hozták magukkal. A méhsert azonban őseink „Ázsiában" bizonyára ismerték, hiszen finnugor rokonainknál sem ismeretlen.'

2 ZOLTAI L. azt hangsúlyozza, hogy közel sem fogadhatók el Bevilaqua Borsody B. tételei, s a mézből és vízből erjesztett, cukor tartalmú méhser rokonságot tart a lótejből csinált ősmagyar kumisz-sza\, s a sörfőzés „ázsiai mesterség", s nem nyugati hozadék.

5

' RODICZKY J. is azt írja, hogy a mézsör nemcsak a szlávok és a germánok itala, „a mai őseink is értettek a méhsöriváshoz".'

4 SZATIIMÁRY L. véleménye szerint is a sernevelés régi magyar foglalkozás, s mai hazánkba már magunkkal hoztuk. „A sörfőzést nem a németektől tanultuk."^ ECSEDI I. is azt hirdeti, hogy a méhser ősi ital. Az európai népek a rómaiaktól vették át, s a középkor folyamán a germán és a szláv népeknél nagyon kedvelt ital volt. A sörfőzést már a magyarok bejövetele előtt is ismerték a Kárpát-medencében.' ' LÁSZLÓ Gy. is azt hangsúlyozza, hogy a sört nem vetették meg a honfoglaló magyarok, s a sör szavunk megtalálható a votják, osztják, tatár, csuvas stb. nyelvekben, „s óind eredetű, alkoholos, habzó italt jelentett". 57 Saját gyűjtésem. 4

'' RODICZKY J. és SŐTÉR K. is utalt munkájában a méhsör eredetére. Adataikkal azonban csak az volt a céljuk, hogy a méhészkedés történetét és jelentőségét illusztrálják vele. A magyar sörkészítésről írott nagy munkájában BEVILAQUA BORSODY B. is felvetette az ital kialakulásának kérdését. A méhsörkészítést módszeres, körültekintő és megnyugtató megoldását azonban nem végezte el. A legkézenfekvőbb kérdéseket és adatokat sem sorakoztatta fel. 50 SZARVAS G.-SIMONYI Zs., 1890-1893. II. 688. " TAKÁTS S„ 1917. 11.402-405. 52 BEVILAQUA BORSODY B.

s 1931. 115—116. "ZOLTAI L., 1936. 31-32. 54 RODICZKY J., 1876. 47. 55 SZATHMÁRY L., 1931. 382. 56 ECSEDI I., 1935. 194-195. 57 LÁSZLÓ Gy., 1944. 297-298.