Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

TUDOMÁNYTÖRTÉNET

olyan szeretettel végezte a tanszéken a beosztott UJVÁRY Zoltán és SZABADFALVI József is. A debreceni etnográfushallgatóknak már másodéves korukban érdeklődési körük, legtöbbször szakdolgozatuk, bibliográfiáját kellett összeállítanunk, harmadéves korukban pedig már egy fejezetet kellett megírni szakdolgozatukból. Mint már említettem, ezeknek - szinte kivétel nélkül - egyéni kutatáson kellett alapulniuk. És még egy dolgot: arra törekedett, illetőleg első segítői is arra törekedtünk, hogy a szakmai elhelyezkedésre törekvő végzőseinknek jelenjen meg még végzés előtt írása, vagy legalábbis legyen megjelenés alatt tanulmánya. Az 1950-es évek elején a kutatáshoz MTA-céltámogatást tudott teremteni, ami meghatározó volt a kutatás segítésében. 1960-ban megindította a tanszék első kiadványsorozatát, a Műveltség és Hagyományt. Ebben került kiadásra a tanszékiek tanulmányainak is egy része, illetve itt adta ki jó néhányunk első könyvét is. Mindezek után azt hiszem, megadtam a feleletet arra a kérdésre, hogy létezik-e debreceni néprajzi iskola. A biztonság miatt megadom rá a magam feleletét: létezik, de ez nem abban manifesztálódik, hogy a követők kizárólag az alapító szellemi nyomdokain haladnak, az ő szellemi társaiként (epigonjaiként) folytatják kutatómunkájukat. Gunda Béla azt sohasem várta el, hogy tanítványai ugyanúgy gondolkozzanak, ahogy ő - s ez a legnagyobb tanítása! Hagyott mindenkit önállóan dolgozni, saját utat választani és járni. Tessék végigtekinteni tanítványainak széles skáláján - neveket szándékkal nem említek s nyilvánvalóvá válik, hogy a szemléletmódok milyen gazdagsága kelt ki és szökkent szárba. Valamiben azonban legtöbbünk hasonlít tanárunkra, ha lehet írásainkban megnyilvánul egy sajátságos középkelet-európai érdeklődés, illetőleg az összehasonlító kutatás igénye. GUNDA Béla örökségén - akarva-akaratlanul - sokan osztozunk, remélhetőleg még a mit tanítványaink is. Ujabb és újabb tanszékek keletkezésében, tanítványain keresztül az ő szelleme is továbböröklődik. Az általa alapított debreceni tanszék, nyugdíjba menetele után, az új tanszékvezetés alatt részben továbbtaposta a megkezdett nyomokat, részben kitárta a tanszék kapuit egy nagyobb hallgatói létszám előtt és több oktatót vont be a tanításba. GUNDA Bélának volt ugyanis egy híres mondása: „Sok ember, sok gond!" Az új vezetés hatalmasan kifejlesztette a tanszéki kiadványok körét, ami a tanszéki kutatómunka irányainak és arányainak is dokumentálója. (A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XXXV-XXXVI. Miskolc, 1977. 435-439.)