Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

TUDOMÁNYTÖRTÉNET

Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik következménye, mondhatjuk úgy is, hogy vívmányaként, az egyetemek 1957-től kezdtek visszakapni korábbi kiváltságaikból. Visszakapták az egyetemi doktori cím adományozásának jogát, illetőleg elismerték azt, hogy az egyetemi tanszékek foglalkoznak, következésképpen foglalkozhassanak tudományos kutatással. Ehhez járultak bizonyos jogok az egyetemi autonómiák tekintetében is. Ugyanakkor nem változott a Magyar Tudományos Akadémia és intézményrendszereinek jogállása és gyakorlata, főképpen a tudományos címek adományozása és a tudományok művelésének elsődlegessége tekintetében. Mindezt azért mondtam el ilyen részletesen, mert ez a helyzet tulajdonképpen napjainkban is, illetőleg a változtatási törekvések teljes egészében ebből a helyzetből adódtak és adódnak! A közelmúlt feszültségei Az elmúlt tíz-tizenöt éve, még inkább az utóbbi években a magyar tudományos irányítás, a felsőoktatás, a magyar közélet és politika szféráiban egymástól függetlenül, esetenként együttesen is különböző feszültségek alakultak ki és bizonyos igények fogalmazódtak meg. Az egyetemeken, különösen a tudományegyetemeken fokozatosan érlelődött az igény a korábbi jogok visszaszerzésére, konkrétan a tudományos címek adományozására, a tudományok teljes jogú végzésére és képviseletére, illetőleg a teljes oktatási és személyzeti autonómia helyreállítására. Ugyanakkor a Magyar Tudományos Akadémia, még inkább annak a bizonyos függetlenséget élvező Tudományos Minősítő Bizottsága görcsösen ragaszkodott korábban megszerzett és birtokolt jogaihoz. A konfrontáció erősödött, s - úgy remélem - napjainkra a társadalmi és politikai közvélemény kész az egyetemek jogainak újbóli megadására. Ezt tartalmazza - hírek szerint - a parlament előtt fekvő Felsőoktatási és Akadémiai Törvény is. Várhatóan az fog bekövetkezni, hogy az MTA elveszti a pártállami időkben szerzett tudományos címadási jogának jelentős részét, s a tudós testületnek le kell mondania az ország teljes tudományos életének irányításáról is. Lehetséges, hogy kutatóintézetei is függetlenülnek a tudományos társaságtól, illetőleg keresik az utat arra, hogyan lehetne az egyetemi tanszékekhez és oktatáshoz közelíteni. Itt kell megemlítenem azt a tényt, hogy már legalább egy évtizede mind jobban szövődik a kapcsolat elsősorban azzal, hogy az akadémiai kutatóintézetek vezető tudósainakjava oktat az ország egyetemein. Napirenden van továbbá a magyar általános és középiskolai oktatás eddig megszokott rendszerének megváltoztatása. A felvetődő gondok szövevényesek, bármely irányból közelítjük, sok a nehéz, néha megoldhatatlannak tűnő probléma. Legmarkánsabb kérdés az, hogyan kapcsolódik a várhatóan megnövekedő évfolyamú gimnáziumokhoz az ide nem kerülők általános iskolai képzése, illetőleg hány éves lesz az általános iskolai oktatás? Úgy tűnik, az alapvető tendenciák a következők: A gimnáziumok tanulmányi ideje hosszabbodni fog, 6 vagy 8 osztályosokká válnak, s ezekbe betagozódnak valahogyan a szakközépiskolák is, bár itt ismét több kérdés vetődik fel. Valószínűleg a legtöbb gyerek ezen oktatásokban fog részt venni, de igen távolinak tűnik még az az időszak, amikor minden magyar gyerek középiskolát fog végezni, következésképpen ezek mellett fenn kell tartani az ún. általános iskolai oktatást is, s ezek évfolyamait is lehetne pl. két évvel megemelni. A két világháború közötti iskolai rendszerben megvoltak az mai szóval élve - átjárhatóságok. Csak kettőt említek: aki gimnáziumot akart végezni 4 elemit járt, majd megkezdte a 8 osztályos gimnáziumot. Aki valamilyen szakközépiskolai képesítést akart szerezni, az a 4 elemi után vagy 4 gimnáziumot, vagy a 4 éves ún. polgári iskolát végezte el, utána, 14-15 évesen került a kereskedelmi vagy pl. a fémipari is-