Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

TUDOMÁNYTÖRTÉNET

kólába, melyek ugyancsak adtak érettségit. Azok a gyerekek pedig, akik nem tanultak tovább, 6 osztályt végeztek el az ún. elemi iskolában. Mindebből az is következik, hogy meg kell teremteni a magyar alsó- és felsőoktatás pontos rendszerét az iskolák közötti átjárhatóságaival együtt! Évek óta folyik a vita a magyar tanárképzés helyzetéről és főként a jövőjéről. Lassan szinte általános tendenciának tűnik az, hogy csak egyetemeken kell, fognak tanárokat képezni, következésképpen feleletet kell adni arra, hogy mi legyen országunk talán hat tanárképző főiskolájával. Úgy tűnik, arra még nem értek meg, hogy automatikusan egyetemi rangú intézményekké váljanak, bár évek óta igen sok lépést igyekeztek megtenni ebbe az irányba (de ezeknek részletezése másfelé vezetne). Természetesen vannak olyan vélemények is, hogy szükséges a kétszintű tanárképzés fenntartása, hiszen általános iskolák mindig, vagy legalábbis még hosszú évtizedekig lesznek. Meg hát olyan külföldi, pontosabban nyugati tapasztalatok is vannak, hogy az egyetemi oktatást többfokozatúvá kellene tenni, s ebbe beleférnének a különböző, pl. műszaki, egészségügyi stb. főiskolák is. Itt és ebben az aspektusban is vetődött fel a nagyobb oktatási intézmények, intézményrendszerek, közhasznú szóval élve az universitasok szerveződése. Pontosabban megfogalmazva a magyar kulturális kormányzat a közelmúltig, legalább 1993 tavaszáig arra törekedett, hogy úgy kell megteremteni az egységes egyetemi szintű tanárképzést, hogy a tanárképző főiskolákat, vagy legalábbis azok többségét valahogyan össze kell vonni a helyi vagy közeli egyetemek bölcsészettudományi és természettudományi karaival, így pl. Miskolcon az egyetemen szerveződő bölcsészettudományi kar és tervezett természettudományi kar valahogyan alkosson egységet az egri Esterházy Károly Tanárképző Főiskola tanszékeivel és együttesen alakítsa ki oktatási rendszerét. Hasonlóan képzelték el ezt pl. Szegeden is, ahol a József Attila Tudományegyetem illetékes karainak kellene egységes intézménnyé ötvöződni a városban működő Juhász Gyula Tanárképző Főiskolával. Budapesten is ezt várták el az Eötvös Loránd Tudományegyetem két illetékes karától és az ugyanezen egyetem főiskolai karától. Pécsett az egybeszerveződés már korábban megkezdődött, s talán már be is fejeződött. A magyar tanárképzés helyzete tehát igen problematikus. A legnagyobb bizonytalansági tényező az, hogy nem alkották meg a magyar alsó- és középfokú oktatás jövőbeli precíz rendszerét, s el kellene már dönteni azt is, hogy megmarad-e a tanárképzés főiskolai szintje. Ezen tényezők nélkül nehéz megtervezni a magyar tanárképzés jövőjét. A rendezés karnyújtásnyira van vagy pedig lehet. Három törvény van a magyar parlament előtt, amelyek mind alapvetően befolyásolják a magyar felsőoktatást, de nem tudni, hogy ezek hogyan kerülnek ki a honatyák kezéből. Intézkedik-e a felsőoktatási törvény az intézmények szervezeti kérdéseiről, meghagyja a közelmúlt tagolt rendszerét, vagy pedig a nagyobb egységek kialakítására teszi a hangsúlyt. Az alsó- és középfokú oktatást rendező törvény ad-e feleletet előbb megfogalmazott kérdéseinkre? Rendezi-e az iskolák egymáshoz való viszonyát? Erőteljesen befolyásolja a magyar egyetemek jövőjét a Magyar Tudományos Akadémia jövőjét meghatározó törvény is. A jelen A magyar felsőoktatás intézményrendszere igen tagolt, pontosabban igen sok, területileg szétszórt jobbára kisebb egységből áll. Lássunk idevonatkozóan néhány jellemző adatot: Magyarország 37 városában 61 állami felsőoktatási intézmény és 16 egyházi akadémia, illetve főiskola található.