Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉZESKALÁCSOSSÁG

volt olyan mézeskalács készítése, amelyből a böjt idején mindennap letörtek és elfogyasztottak egy-egy darabot. Német népterületen a zárdákból a mézeskalács készítése hamar átvándorolt a polgári iparba. A mézeskalácsos céhszervezet (Lebzelterzunft, Pfefferkühlerzunft) Schwednitzben 1292-ben, Oppelnben 1337-ben, Münchenben 1473ban, Nürnbergben 1643-ban már biztosan kimutatható. Az állami és egyházi életben Németországban még a XVII. század folyamán is nagy szerepet játszott a mézeskalács. III. Frigyes 1487-ben egy nürnbergi országgyűlésen négyezer gyermeket ajándékozott meg saját arcképével díszített mézeskaláccsal. A nürnbergi gyónók 1631-ben megkapták kedvelt plébánosuk mézeskalácsra rányomott arcképét.

12 A magyarországi mézeskalácsos céhek valóban a XVII. század folyamán német hatásra alakultak meg. Az 1619-ben megalakuló pozsonyi mézeskalácsos céh hatására a felső-magyarországi városokban még a XVII. század folyamán megindult a céhek megszervezése. Besztercebányán, Bártfán, Kassán, Eperjesen és Nagyszombaton már a XVII. században megkezdte a céh a működését.

13 De a céhek megalakulása előtt is dolgoztak már Sopron megyében német mézeskalácsosok. A mesterségnek Sopron megyében két központja, Sopronban és Kismartonban volt. Sopronban már az 1535-ben kezdődő polgárkönyvek is említik a bábsütő mesterséget. A XVI. század folyamán több mézeskalácsos (Unglaub Mihály 1559-ben, Koberwein Benedek 1565-ben, Khobermann (Koberwein?) András 1571-ben, Behaimb János 1572-ben, Gambst Máté 1580-ban) nyert Sopronban polgárjogot. A soproni és kismartoni mézeskalácsosok a XVII. század folyamán a pozsonyi céhhez tartoztak.

14 A mézeskalácsos ipar jelentős szerepet játszott Felső-Magyarországon már a XVII. század folyamán. A lőcsei mézeskalácsosok a XVII. században élénk kereskedelmet folytattak Lengyelország felé. Kassa, Eperjes, Rozsnyó és Rimaszombat pedig a hazai piacokon versenyeztek egymással. A XVII. század utolsó évtizedében a rimaszombati kontár mézeskalácsosokat a kassai, eperjesi, besztercebányai és rozsnyói céhes mesterek - királyi privilégiumaikra hivatkozva - a vásáron való eladástól el akarták tiltani.

15 Az alföldi városok mézeskalácsosai csak a törökök kiűzése után a XVIII., XIX. század folyamán alakítottak érdekeik védelmére céheket. Debrecenben, az Alföld legnagyobb mézeskalácsos központjában a mézeskalácsos céh csak 1713-ban alakult meg. Ekkor adta ki a város a kiváltságlevelüket,

16 amelyet tizenhárom évvel később III. Károly 1726-ban erősített meg.

17 Egészen bizonyos, hogy mézeskalácsosok már korábban is dolgoztak a városban. A céhlevelek artikulusai arról tudósítanak, hogy a városban s a környező falvakban nagyon sokan dolgoznak a céhen kívül: „Miuel hogy mi körülünk sok Contárok találtatnak, mind Városokban és Falukban, kik az eő Mesterségeket igazán nem tanulták és nem Czéhesek, az ilyenek szabad sokadalomra a Mézes Kalács Sütő mesterségen való műveket bé hozniok és árulniok nem engedtetik, rajtakapatván pedig tőlük elvétessenek Bíró 12 ERICH O. A., Volkskunst. Die deutsche Volkskunde. (Szerk. Spamer A.) Berlin-Leipzig, 1935. II. 313. 11 HOUDEK J., Cechovnitctvo na Slovensku, Turc. Sv. Martin. 1943. 46, 47, 53, 59, 65. 14 CSATKAI E., Thier László ütőfagyűjteménye. A soproni és kismartoni bábsütök történetéből. (Kézirat:) 1-3; KOLLER G., A soproni céhek életéből (a XVI. és XVII. századba). Bp. 1915. 14-15. 15 RODICZKY J., A magyar méhészet múltjáról. Bp. 1892. 19. 16 SZABADFALVI L, A debreceni mézeskalács. Alföld, V. 1954. 68,: A debreceni mézeskalácsosok 1713. évi céhszabályzata megjelent KÁRFFY Ö. közlésében: Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, VIII. 1901. 294-304. Eredetije az Országos Levéltár magyar udvari kancelláriai osztályában „Conceptus Exped" 1721. évi N. o. 35. ex Julio alatt. 17 SZABADFALVI J., i. m. 68; Eredetije: Debreceni Állami Levéltár. Céhiratok. Számozatlan.