Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

HERMAN OTTÓ

HERMAN Ottó, aki 1875-től a Magyar Nemzeti Múzeum állattárában dolgozott, igen sokszor hozta szóba a képviselőházban a Nemzeti Múzeum, s általában a magyar múzeumok ügyét. A múzeumok gondjairól mint már említettem, már korábban a kolozsvári évei alatt is újságokban fejtette ki véleményét. Néhány hónapja volt a Ház tagja, amikor 1880 áprilisában, a kulturális tárca költségvetésének tárgyalása kapcsán, ismertette intézményének anyagi és szervezeti gondjait: „A magyar nemzeti múzeum, amint az általánosan ismeretes, keletkezett 1802-ben a gróf Széchenyi Ferenc által tett alapítványból... Az akkori hivatalnokok státusa állott egy könyvtárnokból, egy scriptorból és egy fűtőből. 1880-ban a Magyar Nemzeti Múzeum hivatalnokainak státusza 36 ember." Az eredeti könyvtár és régiségtár, amely „ma már körülbelül 1.500,000 frtnyi értéket foglal magában", gyarapodott több jelentős muzeális gyűjteménnyel, többek között ásványtárral, füvészeti, zoológiai és földtani osztállyal", illetőleg néprajzi és képzőművészeti gyűjteménnyel. Az intézményt „évenkint átlag véve 200,000 ember látogatja", két önálló folyóiratot adnak ki, s nemrégiben nemzetközi archeológiai kongresszust is rendeztek. Mindezek után rámutatott a múzeum életének legnagyobb hiányosságára, s ez igazolja HERMAN Ottó nagy rátekintő képességét, mondhatjuk úgy is kultúrpolitikai kvalitásait: „Az intézetnek egyetlen egy hibája van, az, hogy t. i. nincs véglegesen szervezve... Nem okozható azért senki, mert bátorkodom kimondani, egyik osztály a másikból fejlődött." A szervezeti szabályzatok elavultak. Ezért egy több pontból álló határozati javaslatot terjesztett a képviselőház elé, amelyből itt egyet idézek: „tekintettel továbbá arra, hogy az 1802-ben kelt Széchenyi-féle alapító levélben foglalt szervezeti és szolgálati szabályzat, úgy az is, a mely 1818-ban a nádor rendeletére készült, s a mely még ma is érvényben van, a nemzeti múzeum mai állapotának meg nem felel."

31 Javaslata csak lassan realizálódott, a múzeum ügyét még sokszor kellett szóba hoznia. Tíz évvel később, 1890-ben két jelentős beszédet szentelt a Nemzeti Múzeum ügyének. Január 31-én az intézmény bővítését, illetőleg a nagyobb gyűjtemények önállósítását szorgalmazta: „...építtessék, mint lehet egy országos képtár, ha tetszik egy képzőművészeti palota, mert az tény, hogy képtáraink rosszul vannak elhelyezve... a bizottság pedig azt határozta, hogy egy, a néprajzi múzeumra vonatkozó passzust, mint óhajtást, a maga jelentésébe felveszi..."

32 November 29-én ismételten javasolta a Néprajzi Múzeum kialakítását: „A néprajz újabb időben, mint tudományszak rendkívüli fontosságot öltött, még pedig méltán." Majd pedig a múzeum egyéb gondjait, elsősorban az ott dolgozó szakemberek sanyarú helyzetét és jövedelmét sorolta elő: „A másik dolog, a mire az igen t. minister urat kérem, az, tegyen róla, hogy a nemzeti múzeum segédőrei mint e fontos intézet tudományos közegei, jobb anyagi viszonyok közé kerüljenek, mint a minőket a jelenlegi költségvetés is föltüntet."''

3 A színházakról és más művészeti intézményekről A színházi élettel - mint előbb már említettem - képviselősége előtt jó tíz évvel, már kolozsvári évei során került kapcsolatba. Az 1880-as évek legelején két katasztrófa irányította figyelmét ismét a színházak ügyére. 1881. december 10-én interpellációt nyújtott be a belügyminiszterhez „színházaink tűzbiztonsága tekintetében", a Bécsben és Nizzában bekövetkezett „iszonyatos katasztrófa", színházak teljes leégése, a „borzasztó emberáldozatok" elkerülése érdekében: „1-ször a királyi József műegyetem és a budapesti tudományegyetem illető szaktanárainak igénybevételével a színházaknál használat31 1880. április 19. KN. 1878-1881. XII. 189-190. 32 1890. január 31. KN. 1887-1892. XVI. 20-21. 33 1890. november 29. KN. 1887-1892. XX. 215-217.