Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

ÁLLATTENYÉSZTÉS ÉS PÁSZTORKODÁS

jék meg a makkoltatási. 75 A XVII. században Galíciából is hoztak sertéseket makkra a Kárpátok déli lejtőire. 76 A XVIII. század végén a levéltári források a nagy erdőkárokat a mindenfelől összesereglő kondások terhére írják. 77 1790-ben a Nagykunságból, Túrkevéről, Kisújszállásról, Kunhegyesről, Karcagról és Kunszentmártonról 10-12 000 sertést hajtottak el makkos erdőbe Lónya határába, a Tó-erdőre és a Nagyerdőre. Csak Túrkevéről kilenc nyájat említenek a korabeli oklevelek. Ezek között minden életkorú és nemű volt: öreg, süldő, hízó, öreg magló, süldő magló, téli és tavaszi malac. A nyájakat szeptember 13-án indították útnak helyi pásztorok felügyelete alatt. A kunságiak XVIII. sz. végi beregi makkoltatását SZILÁGYI Miklós példamutatóan dolgozta fel. 78 Munkács vidékére és Bereg megye más területeire is az Alföld szomszédos megyéiből leginkább Szabolcsból, pl. Nagyhalászról és Kisvárdáról is hajtottak fel sertéseket. Kisváradról 2­300 állatot Munkácson, illetőleg Ulicson novembertől februárig makkoltattak. 79 Mátészalkán és a szomszédos Jármiban mondották el, hogy még 1940 táján is hajtottak el sertéseket a „Kárpátokba, Beregszász irányába". A makkoló sertések szabadvackon hál­tak, a pásztoroknak kerek kunyhóik voltak. Makkéréskor indultak el és csak a kemény tél szorította őket haza. 80 Szatmár megye felszíne és növényzete egykor hasonló volt Bihar megyéhez. Sík­vidéki, folyókkal átszelt mocsaras, sőt mocsári tölgyes terület találkozott a hegyvidék makkot termő erdőségeivel. Az 1830-as években csak a Gombássi erdőben néha 20 000 sertés talált elegendő téli táplálékot. 81 A nagy ínséges esztendőben, 1790-ben Kunhe­gyesről a Szatmár megyei Kölese határában akartak makkos erdőt bérelni. 82 Az Ecsedi­láp községeiből ősszel a hegyekbe, az Avasra, Lippóra Krassó határába (Szatmári járás), a Bükkre és a Fehérszékre (Nagysomkúti járás), valamint távolabbra, Máramaros me­gyébe hajtottak fel sertéseket. Néhány gazda előre ment és bérbe vette a falu falkája szá­mára. Megesett, hogy a makkoltatásra két falu is szövetkezett. Uráról kb. július végén indultak el és karácsony előtt kövér sertésekkel érkeztek haza. Tyúkodról Szent Mihály naptól (szept. 29.) január elejéig voltak távol. A makkoltatás bére meglehetősen kevés volt, 4—5 disznóért kb. 4 forintot fizettek. Porcsalmáról sorosok, minden héten egymást váltva, öten-hatan segítettek az őrzésben a fogadott kondásnak. Tyúkodon a község két kondása mellé fogadtak két embert. A nyájnak a hegyen, az erdőben akíoX készítettek. A pásztorok a faluból kenyeret, szalonnát, kását, babot, száraztésztát vittek magukkal. Ha valamely disznó elpusztult, csak a fülével kellett számolniuk. 83 Egy Józsefházáról (Szatmár m.) Hajdúvidre leszármazott pásztor mondotta el, hogy szülőfaluja határába, ősszel nagy falkákban érkeztek leginkább uradalmi sertések, s volt eset, hogy tavaszig ott maradtak a makkos erdőben. Szatmár megyén túlra, Máramarosba Gacsájból (Szatmár m.) is küldtek makkra sertéseket. 84 A sertéseknek távolabbi, főként hegyes területekre történő elhajtása makkoltatás céljából nemcsak az Alföld keleti peremvidékén volt szokásban, hanem országunk más 75 Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, IV. 1897. 513; GAÁL L., 1966. 196; HERMAN O., 1909. 183­184. 7 " KAZAL Zs., 1927. 172. 77 KOLOZSVÁRI J.-ÓVÁRI K., 1885-1904. II/l. 492. 78 SZILÁGYI M., 1966. 112-128. 79 KISS L., 1954. 252; KISS L., 1961. 205. 80 Saját gyűjtésem. 81 FÉNYES E., 1839. V. 263-264. 82 SZILÁGYI M., 1966. 114. 83 MORVÁI P., 1940. 141. 84 MOLDOVÁN G., 1913. 141.

Next

/
Thumbnails
Contents