Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)
ÁLLATTENYÉSZTÉS ÉS PÁSZTORKODÁS
1822-ből származó okirat a migrációs jellegű makkoltatást így örökíti meg: „A Makkot bővséggel termő eztendőkbe, szép summákat kapnak az erdőbirtokosok a Járáson kívüli helyekről is, sertéseket fogadván makkra." Ha azonban nincsen makktermés, akkor a Nagyszalonta környékiek is - ha közelebb nem tudnak bérelni - Bereg, Ugocsa és más távoli megyékbe is felhajtják sertésnyájaikat. 55 A makktermés néha olyan nagyarányú volt, hogy még országos folyóiratokban is hirdették makkos erdőiket. A Falusi Gazda 1862. évi egyik számában hirdetik, hogy Zarándon, Gr. Gyulai Zaránd uradalmában, a Fehér-Körös és a Csiger folyóktól átszelt erdőkben egészében vagy részben kiadó a makk. 56 Ha a makkoltató helyeket, azok területi elhelyezkedését vizsgáljuk, a következőket állapíthatjuk meg. A történeti források Artánd és Doboz mellett csupán Kötegyánt, Sarkadot, Kismarját és Nagyszalontát tartják számon. Mindezen helységek Bihar megye sík, nyugati részein vannak. A legjelentősebb, keleti, erdőfedte hegyvidékekről lényegében csak a recens források, illetőleg a most feltárt adatok nyújtanak felvilágosítást. Az egyes hegységek nem egyforma intenzitással fogadtak makkoltató sertésnyájakat. FÉNYES Elek ugyan azt írja, hogy a Béli hegyeket tölgyesek és bükkösök fedik. A bükk-, a cser- és a tölgyerdők makkja a sertéstenyésztés alapja. A makkos erdők a Rézalján és az Erdőháton a birtokosság legnagyobb jövedelmét jelentik. 57 Az Erdőháton fontos, makkoltató funkcióját GYÖRFFY István, 58 a Béli- és a Bihari hegységet pedig egy 1938-ban megjelent megyei monográfia említi meg. 59 Az általam vizsgált falvakban egyrészt csak a nagyobb területi egységekre (Jád völgye, Belényesi, Vaskohi, Béli járás), illetőleg csupán a hegységekre emlékeznek már. Csupán Kiszomlinban említettek Dombrovicát (Belényesi járás), Körösszakálon Jankafalvát (Érmelléki járás) és Magyarhomorogon a belényesi uradalom községét, Tárkányt. A legtöbb adatom a Béli járás községére Grósra (Gros) és Hagymásra vonatkozik. Gróst 1839-ben a következőképpen jellemzik: Román falu a szalontai járásban, magas hegy alatt. „Erdeje alól tölgyes, felül a nagy hegyeken egekig emelkedő egyenes szál bikkesek kevélykednek." Földje kevés, köves. A falu melletti hegyoldalakon sok patak van. Földesura a váradi püspök és a béli uradalom. Hagymásról is hasonlóképpen nyilatkoznak. 60 K. NAGY Sándor a következőképpen jellemzi a két falut: „Gross, Bééitől keletre roppant hegyek közt, pompás vidéken 2847 h. vegyes erdővel, 901 lakossal kik közül román 877, keleti 891, - ír-olvas 93. Gör. keleti román vegyes iskolája van. Lakosai földművelők és erdei munkások." „Hagymás, Bééitől északkeletre, a Hagymás-patak mellett, pompás hegyes vidéken 2644 h. vegyes erdővel, 593 lakossal, kik közül román 566, keleti 582 - ír-olvas 14. Gör. keleti román vegyes iskolája van. Lakosai földművelők... Határában sok békasó terem, malom és darálókö találtatik." A sík- és a hegyvidék között a sertéstenyésztés terén a migrációs kapcsolat nemcsak Biharban és a szomszédos hegyes területek között alakult ki. A tavasztól őszig a síkságon legeltetett sertések őszi, téli hegyi makkoltatása ismeretes volt az Alföld keleti felében mindenütt, ahol ezt a növényföldrajzi körülmények lehetővé tették. A Bükk hegységbe ugyancsak hajtottak sertésnyájakat, az Alföld szomszédos területéről, pl. 55 SCHRAM F, 1962. 10.35. 56 Falusi Gazda. Pest, 1862. 115. 57 FÉNYES E., 1839. IV. 34, 42, 45. 58 GYÖRFFY [., 1942. 302-303. w NOVY F., 1938. 127. 60 FÉNYES E., 1839. IV. 112-113, 115. 61 K. NAGY S., 1886. 123; Vö. még: BOROVSZKY S, 1901. 86-87.
