Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

ÁLLATTENYÉSZTÉS ÉS PÁSZTORKODÁS

billogozva volt. Ezt 10 hetes korában csináltuk. A számadóé egycsipkés volt (a fülében egy félkör alakú kivágás), a felelősé kétcsipkés, a másiké pillangós (behasított), vagy a hegye volt bemetszve. 1. kép. A makkoló sertések éjszakai telephelye. Gros, Béli hegység A szerencsétlenül járt disznót leszúrtuk és tűznél megperzseltük. A tüz máglyaszerűen égett és a disznót melléfektettük, megforgattuk, míg meg nem pirult. Ezután kilöktük a belsőségeit. Ezután egybe megsütöttük. Négy karót leütöttünk a földbe, erre a négy lábánál fogva felkötöttük. A feje feljebb volt, a farka lejjebb. A farkához fazokot tettünk, ebbe folyt a zsírja, ahogy sült a disznó. Alá parazsat húztunk, úgy pirítottuk. Sütés közben állandóan sóztuk, mert a zsír lemosta. A disznó lába lánccal volt a karóhoz kötve, ezzel lehetett lejjebb vagy feljebb engedni, hogy mindkét oldala jól átsüljön, megpiruljon. Két óra alatt merevül megsütöttük. Itt maradt míg ki nem fagyott. Ezután egy fára, horogra (vasból hajlított kampó) akasztottuk fel. Amikor megéheztünk mentünk és vágtunk belőle. A belsőrészt, a tüdőt, májat, szívet, nyelvet, vesét és a lépet megfőztük. Frissen beletettük a bográcsba, hozzá a hasáról egy kis szalonnát. Akkor aztán megsóztuk és a saját levébe főztük, csak ugyan kis levet eresztettünk alá. Amikor már főtt, ebbe tettük a hagymát, sót, paprikát. Mi nem úgy főztük a paprikást mint az asszonyok. Csöves paprikánk is volt azt is tettünk bele. A bográcsba nem kellett kavarni, csak magátul felrázta az ember, hogy ami alul volt, az került felülre. Ezt körülülte a banda és úgy ettük meg, kenyeret ettünk hozzá, az se kellett sok. Meg egy kis pálinka is volt előtte, utána egy kis savanyú bor. Volt olyan pásztortörvény, hogy a fiatal pásztorbojtár elibe akart nyúlni az