Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

ÁLLATTENYÉSZTÉS ÉS PÁSZTORKODÁS

Azért volt a kutya, hogy össze tudjuk tartani. Egy-egy nagy fa alatt sokszor két napig is elmaradt a falka. A hegyen kút nem volt, forráson ivott a jószág. Az elosztásnál a számadók éppen azt nézték, hogy jó forrásos terület legyen. Itt ivott jókat a disznó, nem fagyott az be télen sem. A makkoló disznónak a vad rokonai is szeretik a makkot. A mi disznóink mellett is falkaszámra ették a vaddisznók a makkot. Össze nem nagyon keveredtek, elkerülték egymást. A vaddisznó nem bántotta a miénket, mert ha egy felvisított összeugrott az egész falka. Volt ott medve is, sokszor találkoztunk velük. Megvoltunk békességben, nem bántott a mackó bennünket. Morgott, oszt továbbment. Ette az is a makkot. Farkas is volt, sok is, de azok se támadtak. Raktunk mindig nagy tüzeket, voltak jó kutyáink, meg az erdőn elvadult disznó sem könnyű ellenfél. Na meg a felelős bojtárnak puskája is volt. Lőttünk is és fokossal is ütöttünk le vaddisznót. Csak arra kellett vigyázni, hogy fel ne visítson, mert akkor széttépte a falka. A disznónak se, embernek se karámja, kunyhója nem volt. Mindig egy nagy fa alatt néztük ki előre, hogy ott sok makk lesz, ott csináltuk meg a kovártélyunkat. A felelős pásztor jelölte mindig ki az új kovártély helyét. Állandó szállásunk azért nem lehetett, mert az egész nagy hegyoldalt végig kellett legeltetni, s nagy távolságra a disznókat nem lehetett visszaverni. Ott nézte ki a felelős kovártély helyét mindig ahonnan a kijelölt területet be lehetett járni. Egy nagy fa alatt, ahol sok falevél volt lekovártélyoztuk a jószágot. Nagy tüzet gyújtottunk négy sarkon. Az egyik hónapos dolga a favágás volt. Már napokkal korábban átjárt az új helyre, vágott sok tűzifát és el is készítette a helyünket. A tűz nagy máglyákban égett, keresztben raktuk rá a hasábnyi fákat. Ez éjjel-nappal égett. Minden tűz mellett aludt egy pásztor. Négy kidöntött fa törzséből csinált négyszöget, bele falevelet rakott. Ebben aludtunk, ha megfázott az egyik oldalunk átfordultunk a másikra. Úgy helyezkedtünk el, hogy egy magyar pásztor egy román, egy magyar egy román. A disznók a fa alatt, a tűzzel körülvett területen belül feküdtek (1. kép). Hajó területet sikerült kiválasztani, akkor egy hétig is elvoltunk egy helyen, de megesett az is, két iccaka nem voltunk egy helyen. A kovártélyon a saját holminkat a fákra akasztottuk. Minden falkánál egy felelős magyar volt, egy magyar bojtár és két román hónapos volt. A számadó a fél esztendő alatt csak egyszer-kétszer ment el megnézni bennünket. Annak otthon is volt dolga. Puskája minden falkánál a felelősnek volt. Azt a gazdaság adta a pásztornak. Mindig nála volt. Mackók is, farkasok is jártak, láttam is sokat. Nekünk hosszú vastag pásztorbotunk és fokosunk volt. Önvédelemre használtuk. A makk lehullott magától a fáról, nem kellett azt verni bottal. A ruhánk jó csizma, belül bélelt posztónadrág, kabát, kalap vagy kucsma meg szűr volt. A kalapunk nem olyan mint most van, egyenes szélű volt. A kenyeret mindig a faluból hordták fel. Az egyik hónapos román felesége sütötte az odaszállított lisztből. Száraztésztát, lebbencset és tarhonyát magunkkal hoztunk. Hoztunk még krumplit is, meg fűszert, sót, paprikát, hagymát. Ez mind nagy bűr tarisznyákban volt. A húsunk a lábát törött, szerencsétlenül járt jószágból volt. Ha nem volt ilyen, mink is segítettünk neki. Egy idény alatt két-három malac járt szerencsétlenül. Ezért még nem szólt az uraság. Ekkor még a fülével számoltunk. Amikor kijött a számadó annak adtuk át, az meg a gazdatisztnek számolt el vele. Ha nem vigyáztunk és több járt szerencsétlenül, akkor lefogták a mi disznónkból. Minden falkában volt a pásztoroknak is jószága. Ez a pásztorbérhez tartozott. A kisbojtárnak 6 süldője volt az uraságé között egy éves koráig. A felelős pásztornak egy kocája és 8 süldője egy éves koráig. A fiaztatókanásznak két kocatartása volt 16 szaporulatával. A számadónak 3 kocatartása 24 szaporulatával egy éves koráig. Ebből fizettük, ha elveszett az úré. Minden disznó