Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

ÁLLATTENYÉSZTÉS ÉS PÁSZTORKODÁS

tartották, teleltették a sertéseket.

10 A magyar sertéstenyésztés legeltető és házi jellegű feldolgozása tekintetében tehát még marad nem kevés tennivaló." A sertéstenyésztés Magyarországon már a középkor századaitól két természeti környezetben virágzott fel. Egyrészt a dombos, hegyes területek tölgyes és bükkös erdőségeiben, másrészt pedig az Alföld vízjárta, rétes mocsaras és lápos rónaságain. Ott az erdő makkja, itt a vízi világ növényzete és állatvilága kínált terített asztalt a nagyszámú sertésnyájnak. E két, jól elkülönülő tartásmód képviseli az extenzív tenyésztés ősi rétegét, amely a XIX. század közepéig-végéig szinte általánosan fenn is maradt. Az extenzív jellegű tenyésztési formákat a takarmánynövények, elsősorban a kukorica, burgonya, takarmányrépa és a tök széles körű, paraszti termesztése szorította ki,

12 és honosította meg az ólas, moslékos tartásmódot. Az extenzív sertéstenyésztés megszűnését a takarmánynövények mellett elősegítette még az okszerű erdőgazdálkodás fokozatos meghonosodása, valamint a folyók medrének rendezése és a belvizek lecsapolása is. A sertésmakkoltatás gazdasági jelentősége igen nagy volt. A makkot, mint hasznos takarmányt még a legújabb állattenyésztési szakkönyvek is számon tartják. Ennek igazolására csupán három, legújabb gazdasági szakmunka, sőt egyetemi tankönyv idevonatkozó megállapítására utalok: SCHANDL József-HORN Artúr-KERTÉSZ Ferenc 1956-ban megjelent tankönyve külön kis fejezetben tárgyalja.

13 Számon tartják értékes takarmányvoltát: A bükkmakk keményítő- és fehérjeértéke jóval magasabb, mint a tölgymakknak. Egyébként mindkettő előkelő helyet foglal el tápérték tekintetében a szemestakarmányok között. Rendkívül nagy termések esetén daráját még a modern gazdaságok is forgalomba hozzák.

14 Érdemes egy rövid részt citálni az 1958-ban megjelent Mezőgazdasági Lexikonból: „Makkoltatás a tölgy-, cser- vagy bükkerdő makktermésének hasznosítása sertések legeltetésével. Ha kevés a makktermés, akkor futó-, ha sok a makktermés, akkor teljes m.-ról beszélünk... A M. ideje általában október, november hónap... A M. a belterjes erdőgazdálkodásra való áttéréssel erősen háttérbe szorult. Az időszakonként jelentkező bő makkterméseket maradéktalanul igyekszünk már begyűjteni... átadjuk a mezőgazdaságnak takarmánynak."

15 Magyarország növényföldrajzi helyzete, természetes erdőtakarója elsőrendűen alkalmas volt makkoltatásra. Magyarország erdőterülete 1890-ben 7 598 041 hektár, ez az akkori ország területének 28,58%-a. Az egész erdőterület 27,80%-a tölgyerdő és 49,49%-a bükkerdő.

16 Az erdőterület a középkor századaitól fokozatosan csökkent, különösen a XVIII-XIX. század során irtottak ki földművelési célokra igen sok erdőt. Az erdőségek csökkenése lemérhető az 1890-es és az 1913-as összeírás adatai alapján is: 1913-ban az erdőterület 7 400 419 hektár, ebből tölgy 1 963 783 hektár (26,0%), bükk és m as lombos erdő 3 660 980 (49,3%).

17 Az erdők az első világháborút követő határrendezés következtében még jobban csökkentek. Idevonatkozó statisztikai adatok elősorolása szükségtelen, hiszen az intenzív sertésmakkoltatás az 1914—1918-as háború ideje alatt lényegében meg is szűnt. 10 GYÖRFFY [., 1941. 132-133. 11 Az újabb gazdaságtörténeti munkák elsősorban a történeti anyag elősorakoztatásával sok, hasznos adalékot szolgáltatnak a néprajz művelői számára is. ÉBER E, 1961.; GAÁL L, 1966. 12 Vö. SZABADFALVI J, 1968. 13 SCHANDL J.-HORN A.-KERTÉSZ F., 1956. 110, 118, 231.; Vö. még: SCHANDL L, 1948. 63, 68. 14 KRALOVÁNSZKY U. P.-TÖRÖK I., 1961. 83, 93. 15 Mezőgazdasági Lexikon, II. Bp., 1958. 84. "'DORNERB., 1908. 12. I7

LÓCZYL., 1918.320-321.