Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

ÁLLATTENYÉSZTÉS ÉS PÁSZTORKODÁS

MIGRÁCIÓ ÉS MAKKOLTATÁS AZ ALFÖLD KELETI PEREMVIDÉKÉN Az egyetlen ponton felfüggesztett, képzeletbeli négykarú és négy serpenyőjű mérleg nem maradna egyensúlyban, ha a magyarság négy nagyállatának tenyésztésével foglalkozó néprajzi irodalmat állatfajonként egybe-egybe belehelyeznénk. A mérleg fel­tétlenül a juhtenyésztés irodalma felé billenne, a talán egymagában kiegyensúlyozná a többi hármat mind súly, mind számszerűség, mind pedig problematika tekintetében. A szarvasmarha-, a ló- és a sertéstenyésztés - eléggé nem indokolható okok miatt — nem keltették fel a kutatók érdeklődését, noha gazdasági fontosságuk, szerepük és funkciójuk egyenként is túlhaladja a juhtenyésztés gazdasági és társadalmi jelentőségét. A zsír, a szalonna és a sertéshús táplálkozásunk alapvető fontosságú tartozéka, a szarvasmarha és a ló pedig a paraszti gazdálkodás legfontosabb igás- és haszonállata. A sertéstenyésztéssel kapcsolatos néprajzi publikációkat igen könnyen számba vehetjük. A zoológiai problémákat, az ősi sertésfajták, elsősorban a szalontai és a bako­nyi sertés eredetét, valamint a tenyésztés történeti útját elsőként E. DORNER Béla vizs­gálta, 1 majd MANKÓ Béla dolgozta fel. 2 Néprajzi feldolgozásaink kizárólag Közép- és Dél-Dunántúlról, valamint a Sárrét vidékéről vannak. A bakonyi és zselici sertéstenyész­tésről VAJKAI Aurél 3 és ÉBNER Sándor 4 írt nem nagy terjedelmű tanulmányt. A Nagy­sárrét valamint Szeghalom sertéstenyésztését SZŰCS Sándor, illetőleg HAJDÚ Mihály dolgozta fel. A két utóbbi tanulmány lényegében ugyanazon területről készült és szeren­csésen egészíti ki egymást. Az előző a régi réti pásztorkodást, a szeghalmi pedig a ké­sőbbi, paraszti, ólas sertéstenyésztést dolgozta fel. Igen kevés publikáció látott napvilá­got a sertéshizlalás régi módjáról, a makkoltatásról is. Az ormánságiról és a szlavóniairól GUNDA Béla 6 és KODOLÁNYI János, 7 a hajdúböszörményiről SZABADI Imre, 8 a fel­ső-borsodiról, valamint a Zempléni-hegység területéről SZABADFALVI József 9 tanul­mányait említhetjük meg. A pásztorkodás néhány monográfiája is meglehetősen mosto­hán bánt a sertéstartás feldolgozásával, az általánosabb problematikájú tanulmányokban is csak utolsósorban és igen szűkszavúan tesznek említést a sertéstenyésztésről. A ma­gyarság néprajzában GYÖRFFY István alig néhány soros összefoglalása is híven tükrözi a sertéstenyésztés néprajzi kérdéseinek hiányos feltárását. Csupán annyit említ, hogy er­dős vidékeken a hizlalás makkon történt, az Alföldön pedig leginkább vizenyős helyeken ' E. DORNER B., 1908.; E. DORNER B, 1925. : HANKÓ B., 1939.; HANKÓ B, 1948. 3 VAJKAI A., 1958. 4 ÉBNER S., 1933. 5 SZŰCS S, 1940.; HAJDÚ M, 1965.; Vö. még GYÖRFFY I, 1926. 94. 6 GUNDA B, 1938. 7 ifj. KODOLÁNYI J, 1946. 8 SZABADI I, 1960. 9 SZABADFALVI J, 1963.; SZABADFALVI J., 1968.

Next

/
Thumbnails
Contents