Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)
NÉPMŰVÉSZET
A fésűs hullámvonalú díszítést egyesek szláv hatásnak tartják. 1 A karcolásos és az agyagléces díszítést leginkább a mohácsi és a bátaszéki fazekasok alkalmazzák. Egyes esetekben ezek valósággal növényi ornamentikára emlékeztetnek (4. kép). A 6. képen látható korsó az egyik legrégebbi, füstölt fekete edény. 1767-ben készült Mohács közelében, valószínűleg Láncsok (Tolna megye) községben. A készítője nem magyar, az edény vállán a következő felirat olvasható: „HALAS MISKO ANO 1767 PRAIC! STI PANU KOSOVA SACE PRAVIIO." A korsó falán egyszerű, de igen szép viráginda, rozmaringágra emlékeztető bekarcolt ornamentika van (Déri Múzeum, ltsz. D.Gy. 439.). A sima és hullámvonalas bevésés az alföldi fazekasközpontokban, főleg Nádudvaron ismeretes. Az edény domború vállán az egyenes és hullámvonalas díszt még a korongon a fakés egyik hegyes sarkával vési ki a fazekas. A romániai Vádastraban az edény szárítása után kiélezett csonttal vagy pengével végzik a bevésést. A karcolt díszítmény BOBU FLORESCU F. szerint a feketekerámiának nem sajátos díszítő technikája. 137 A feketeedények díszítésének harmadik módszere az applikáció. Az applikált díszítéseket leginkább csak gyertyamártókon találjuk meg (10. kép). Valószínűnek látszik, hogy a rátétes, domborműves díszítőeljárás megelőzi a sikált növényi ornamentika kialakulását, s lehetséges, hogy erős rokonságban van a XVIII. századi applikált díszítésű, egyszínű mázas edényekkel. Már a XVIII. század közepéről is maradtak ránk domborműves díszítésű gyertyatartók. Tudomásom szerint a debreceni Déri Múzeum őrzi a legrégibb (1757) datált fekete cserepet (ltsz. V. 1912: 222.), egy domborműves díszítésű gyertyamártót. A szegedi Móra Ferenc Múzeum (ltsz. 52.2020.) 1792-ben, a budapesti Néprajzi Múzeum (ltsz. 19.140.) pedig 1796-ban készített, applikált díszítésű gyertyamártót őriz. A XIX. század elejéről már bőségesebben vannak adataink domborműves gyertyamártókról. A 10. képen a debreceni Déri Múzeum gyűjteményéből (ltsz. v. 1917: 19.) mutatok be egy 1819-ben készült, domborműves díszítésű gyertyamártót. A díszítőelemeket egyes esetekben sablonnal készítik. Ezt igen jól 10. kép. Domborműves díszítésű gyertyamártó 1819-ből. Alföld. Déri Múzeum, Debrecen m HÖLLRIGL J., 1930. 167-168. A fenékbélyeges edényeket általában szláv eredetűnek tartották, mert gyakran hullámvonallal vannak díszítve, ami napjainkban is jórészt szláv motívum. NÄBE szerint a szláv hullámvonal mindig többszörös, és fésűvel készült, míg a németországi edények hullámvonala rendesen szimpla, hegyes pálcával bevésett. A hullámvonaldíszt tulajdonképpen keleten a szlávok, nyugaton a germánok a rómaiaktól vették át. A szlávok mint nemzeti motívumot továbbfejlesztették. A germánok ellenben csak mint alárendelt díszítményt alkalmazzák a koranémet kerámián. Teljesen azonban nem veszett ki, sőt napjainkban is megtalálható még a parasztedényeken. NIEDERLE szerint sem kizárólag szláv motívum, mert gyökere a provinciális kerámiában rejlik. Vö. HÖLLRIGL J. idézett munkájával. 137 BOBU FLORESCU F., 1954. 42. 138 Néprajzi Múzeum, Bp., ltsz.: 52.262 (1810-ből), 78.800 (1816-ból), 51.31.442 (1819-ből), 129.514 (1825-ből), 78.408 (1823-ból).
