Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)
NÉPMŰVÉSZET
A kelet-európai feketecsercpet készítő fazekasközpontoknak is csak némelyikében ismeretes a sikálás. NOVAK V. szerint a vend fazekasok csak fából faragott hegyes szerszámmal és ujjheggyel díszítik az edényeket. 130 A romániai Margineaban (Suceava) és Vulpásestiben (Roman) szokásos az edények csiszolása, kifinomult növényi ornamentika azonban nem ismeretes, csupán egyszerű fenyőágszerű díszítményt alkalmaznak. 1,1 REINFUSS R. kitűnő könyvéből tudjuk, hogy a mázatian fekete edényeket a különböző lengyel fazekasközpontokban egyszerű geometrikus sikálással díszítik. Lukówban készítenek csak egyszerű edényeket sematikus növényi ornamentikával. 112 A dán fazekasok ugyancsak kővel {glaassíien) csiszolják a feketecserepeket, miután - a magyar alföldi fazekasok pamacsolásához hasonlóan - vízben feloldott finom márgával kenik be az edényeket. Amikor az edény felülete megszárad, a műveletet megismétlik. A glaassíien igen értékes munkaeszköz a dán fazekasasszonyok kezében. Hasonlóan mint nálunk, még az örökségi tárgyak között is előfordul a csiszolókő. Dániában a XIX. században bontakozott ki teljesen az edények csiszolt díszítése. Kezdetét a XVIII. század végére tehetjük. A XVIII. században csak párhuzamosan futó vagy keresztezett sikált vonalakból állt a díszítés. A virágos stílus STEENSBERG A. szerint a XIX. század első felének paraszti ízléséből ered. A dán fekete kerámia hagyományos díszítménye a rózsa és a tulipán, de az ősi geometrikus motívumok még napjainkban is megtalálhatók a növényi ornamensekkel díszített edényeken. 131 A mexikói Atzampában és Coyotepecben - főleg a tálak belsejében levő rajzokat - fényesítő kővel dörzsölik az edény falába. 1 ' 14 Az edények felületének bizonyos fokú fényesítése nemcsak csiszolókővel érhető el. Mezőtúron készítettek posztózott edényeket, amelyeknek a felületét pamacsolás után egyenletcsen ledörzsölték szűrposztóval. Fazekas István nádudvari mester 1952-ben készített nagy, domborműves díszítésű vázáját a kiszáradás után lepamacsolta, és puha kefével fényesítette. Kiégetés után az edény egyenletes, fényes színt kapott. Az ilyen dörzsölő eljárással történő edényfényesités a selmeci és debreceni pipák készítésmódjára emlékeztet. A pipákat vasoxidban bővelkedő, kövér agyagból alakítják ki, s amikor az agyag még kissé nedves, gyengén viaszozott kefével addig kefélik a pipa felületét, míg kifényesedik. A fény az égetés után is megmarad. Mint érdekességet említem meg, hogy a selmeci és debreceni cseréppipákat is feketítik, megtöltik fűrészporral, és fűrészporba ágyazva égetik ki. A képződő kátrány behúzódik az edény likacsaiba, és feketére festi. A pipák feketítése tehát közel áll a füstölt edények feketítéséhez.'° A feketeedények felületi díszítésének másik módja a karcolás és az agyaglécekkel való díszítés. Ez a díszítőcljárás már az őskori edényeken is megtalálható. Az Árpád-kori edényeinken is bőségesen találunk fésűvel vagy valamilyen kemény szerszámmal bekarcolt egyenes és hullámos vonalakat. NOVAK V., 1951. 124. 111 BOBU FLORESCU F., 1954.41-42. 132 REINFUSS R, 1955. 77-79. 133 STEENSBERG A., 1939. 128. 134 SAYLES E. B, 1955. 954-957. 135 WARTHA V., 1892. 167-168., ECSED! 1., 1932. 84-85. WARTHA V. szerint a terra sigillata edények felületén ugyanolyan vasorcid tartalmú anyag van, mir.t amiből az edény alapanyaga áll. Kisebb nagyításkor, visszavert fényben vizsgálva az edényt, a kenyér fényes felületére emlékeztet, amely a sütés előtti vízzel való lemosás eredménye. WARTHA V. szerint, ka igen kövér, finomra iszapolt agyagfelülelet bizonyos nedvességi fokon finom kefével dörzsülünk, rendkívül fényes felületet kapunk, amelynek a fénye égetés után is megmarad. „Én meg vagyok győződve, bogy a rómaiak is ekként gyártották a terra sigillatát" - írja WARTHA V., 1892. 58-59. Vö. még WARTHA V., 1S92. 46-49.
