Fügedi Márta: Mítosz és valóság: a matyó népművészet (Officina Musei 6. Miskolc, 1997)

„MEZŐKÖVESD A MAGYAR FALU LEGFŐBB REPREZENTÁNSA" A matyó népművészet felfedezése, a matyó „image" kialakulása

Matyó pár ábrázolása a Napkelet című folyóiratban 1857. nevezi, magát a matyó népet azonban mindenekelőtt szorgalmával jellemzi, „legdolgosabbnak" nevezve. A „faji jelleg" tekintetében pedig azt emeli ki, hogy „mindegyiktől elüt a matyó az ő kiülő pofacsontjával, apró szemeivel és tagbaszakadt termetével". Mindezt más helyütt egyenesen „mezőkövesdi tatárként" nevezi meg. A „magyaros styl" arculatának kialakításakor Huszka József is foglalkozott már a matyókkal, kiemelve, hogy „ez a nagyon is keleties ízlés alighanem tatár eredetükben gyökerezik".

7 A múlt század végére tehát a köztudatban kialakult egy tipikus kép a matyóságról, s együtt vannak már a matyó népcsoport későbbi reprezentatív szerepének elemei: a minden mástól különböző színes, tarka, ezért „keletiesnek", „ősinek" minősített viselet, valamint a jellegzetes antropológiai sajátosságok, amelyek szintén ázsiai értelmezést kaptak, és végül pedig a magyar parasztság idealizált értékeit reprezentáló tulajdonságok, mint a szorgalom, a nagy munkabírás és a tisztelettudó magatartás. Hogy a matyóságban már felfedezésekor is a magyar nép tipikus megjelenítőjét keresték és találták meg, azt két jellegzetes példa is illusztrálja: Munkácsy Mihály már 7 Huszka J., 1888. 4.