Fügedi Márta: Mítosz és valóság: a matyó népművészet (Officina Musei 6. Miskolc, 1997)

„MEZŐKÖVESD A MAGYAR FALU LEGFŐBB REPREZENTÁNSA" A matyó népművészet felfedezése, a matyó „image" kialakulása

Borsod megyei szoba az 1885-ös budapesti országos háziipari kiállításon a matyóság széles körben ismertté válása előtt is ismerte a matyó népet, és személyesen is járt Mezőkövesden. Amikor a Honfoglalás című nagy művéhez keresett „tipikusan magyar köznépi alakokat", a matyóság köréből is választani kívánt modelleket. 1891 októberében Schabinszky László miskolci fényképésszel Mezőkövesdre utazott, ahová „Kövesdről és Tardról számos igazi matyó alak rendeltetett be, s az előre berendelt alakok nagy számmal fényképeztettek le".

8 A helyi hagyomány szerint végül egy tardi menyecske arcvonásai kerültek fel a nagy mű egyik mellékalakjára. Istvánffy Gyula szerint „Árpád nejének alakjához Tuskó Hajdú Julcsa tardi matyó asszony szolgált modellül."

9 A másik példa: a századfordulón Csók István festőművész két helyi értelmiségivel, Auerbach Lipót szekszárdi rajztanárral és Kovách Aladárral azért kereste fel a Sárközben dolgozó matyó summásokat, hogy munkájukhoz olyan élményt találjanak, amely „csak legparányibb magyar is arcon, termeten, ruházaton, bent a szívben, bent a lélekben". Egy matyó summásasszonyon mindezt együtt találták meg: „Megjelenésén, mozdulatain az igazi magyar nőt jellemző báj, kellem és méltóság látszott, ami veleszületett fajbéli tulajdonság ... ilyen lehetett hajdan a magyar fejedelemasszony Emese".

10 A matyók népi kultúrája iránti érdeklődést tehát a századvég magyar népképébe jól beleillő vonások keltették fel, s ebben a „kiválasztódási folyamatban" a millennium rendezvénysorozata hozott döntő fordulatot. Az 1885-ös háziipari kiállítás sikere az 1890-ben megalakult Magyar Néprajzi Társaság millenniumi koncepcióját is befolyásolta egy 8 Borsod-Miskolczi Értesítő XXV. 1891. 43. sz. 2-3. 9 Istvánffy Gy., 1897. 28. 10 Szilágyi M., 1982. 70.