Fügedi Márta: Mítosz és valóság: a matyó népművészet (Officina Musei 6. Miskolc, 1997)

„A PÁRATLAN MATYÓHÍMZÉS VILÁGCIKK LESZ" A matyó hímzés útja a népművészettől a lyukkártyáig

Kézimunkát varró matyó lányok és menyecske a Vendégház udvarán, 1930-as évek scket védjeggyel lássa el. Mezőkövesdi hímzés címén tehát ezentúl csak olyan hímzések kerülhetnek forgalomba, melyek a bizottság védjegyével el vannak látva. A bizottságot szombaton alakította meg a képviselőtestület. A bizottság elnöke Zsóry Lajos főszolgabíró, tagjai: Kiszely Pál dr. főjegyző, Gaál István főkántor, Bayer Róbert főgimnáziumi igazgató, Barczi József bíró, Zsóry Lajosné, Bayer Róbertné, dr. Kiszely Pálné, Gáspár Mátyásné Kis Jankó Borbála, Vámos Gáspárné, Rakamazi Erzsébet." A védjegyeztetést azonban az érintettek szinte teljes köre elutasította - nem utolsósorban arra hivatkozva, hogy az csökkentené a helyi munkalehetőségeket -, így minden maradt a régiben. A matyó hímzések megmentésének és a mezőkövesdi háziipar helyes irányba terelésének törekvései az 1920-as évektől a legkülönbözőbb társadalmi köröket is megmozgatták. 1920-ban a kultuszminisztérium támogatásával alakult meg a miskolci Művésztelep, melynek célja a fővárosi művészeti élet decentralizálása mellett olyan művészeti központ teremtése az Avas alján, melyben a preferált iparművészeti műfajok (kerámia, grafika, textil) között a mezőkövesdi háziipar is kiemelt szerepet kapott. „A művésztelep szakosztálya most vissza akarja vezetni a mezőkövesdieket régi művészetük tiszta útjára. Ebből a célból Miskolcon és Mezőkövesden egy-egy tanuló munkáscsoportot szervezett... melynek célja letörni a kontárságot és az igazi, tiszta, ízléses matyó hímzésre kényszeríteni a község lakosságát..."

26 A varratás mint bérmunka és a munkabérek közötti feszültségek, a haszon és a megélhetés is végig kísérte a háziiparrá nőtt matyó hímzés történetét. A gazdasági vál26 Reggeli Hírlap 1921. április 12.