Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE
Talán az egyik legszakmaibb beszédét 1894. január 30-án kedden mondta el a madarak hasznáról és káráról, illetőleg az ezekkel való bánásmódról [11]. Itt viszont kisebb az aránya az elméleti fejtegetésnek és nagyobb a konkrét ismereteknek és javaslatoknak. Ennek kapcsán rámutatott a károsnak tartott állatok és rovarok (pl. pillangók) hasznára is (KN. 1892—97. XV. 518—527.). Köztudott, hogy Herman Ottó az 1870-as évek közepén elküldte Kossuth Lajosnak oókászati monográfiáját: ezt többszöri levélváltás és többszöri látogatás követte. Tulajdonképpen mint ismert tudós látogatta meg a számkivetettségben élő kormányzót. Herman Ottó nemcsak politikai téren vonzódott a kiegyezést kárhoztató Kossuthhoz, emberileg is ragaszkodott hozzá. Természetes tehát, hogy Kossuth Lajos halálának híre többszöri megszólalásra ösztönözte a korlátokat nehezen toleráló tudós-politikust. Március 16-án megrendülve így kezdte beszédét [12]: „Egy magasztos és fenséges élet, mely alkotásaival mély nyomokat hagyott a nemzet történetében, utolsó tusáját vívja a halállal, és akkor, mikor az egész nemzet ennek a fenséges életnek minden szívdobbanását lesi, mikor az egész nemzet ennek a fenséges életnek egész mélyében meg van illetődve, akkor, mikor ez a megilletődés egyszersmind a nemzetnek egy igazi ünnepnapjával, márczius 15-ikével találkozik, akkor t. ház, közmegbotránkozásban végződik az egész." Az egész országot elárasztották kifogásolható gyászkeretes röplapokkal (KN. 1892—97. XVII. 236.). Itt belefojtotta az elnök a szót a beszédet hevesen kezdő Herman Ottóba és azt hangsúlyozta, hogy ne térjen el a napirendtől, a házassági jog törvényjavaslata van a ház előtt. E miatt még ugyanezen a napon ismét szót kért és így példázta cselekedetét: „De a halállal vívó nagy élet példát ad minden hazafianak, így nekem is, és azt mondja legfőbb tanulságul, hogy a ki a nemzet közéletében bizalom alapján missziót fogadott el, az teljesítse a kötelességét, és ha e kötelességteljesítés nehéz időkre esik, akkor a halállal vívódó nagy élet az ő jelszavával mindig azt ismételtetje el: Sursum corda." Ez után keményen összepörölt most is Apponyi Alberttel, hivatkozott ismét 1848 példájára, Petőfire, Széchenyire, azt is hangoztatván, hogy „Magyarországon senki sem fog forradalmat csinálni". E beszéde során is szóba hozta süketségét, amely nehézzé tette a munkát a képviselőházban: „Számolva a lojalitással és lovagiassággal, kijelentem, hogy siket embert bizonyos távolságról inzultálni nem valami nagy virtus" (KN. 1892—97. XVII. 250—251.). Kossuth Lajos könyvtára ügyében — „mint az úgynevezett Kossuth-könyvtár bizottságának egyik tagja, az elnök, Eötvös Károly képviselőtársam távollétében" szólt [13] március 20-án: „Kossuth Lajos, Magyarország volt kormányzója engem tisztelt meg azzal a bizalommal, hogy ehhez a dologhoz a konszenzusát megadja." O gyűjtötte az adakozási összeget, szinte természetes, hogy támadások is érték, ezt magyarázta meg nagy fájdalommal és utasította vissza beszéde nagyobb részében, amiből a szöveggyűjteményben csupán válogatást adhattam (KN. 1892—97. XVII. 309—313.). Április 9-én a temetés ügyében agitált [14]: „... bármi legyen ezen ház határozata, a nemzet meg fogja találni formáját és mértékét annak a kegyeletnek, a melylyel Kossuth Lajos iránt tartozik. Kétségtelenül áll, hogy Kossuth Lajos temetésén egy nemzet jelent meg és egy nemzet kegyelete nyilatkozott" (KN: 1892—97. XVII. 341.). 1894. márciusában és áprilisában a képviselőház a házasságról szóló törvényjavaslatot tárgyalta, módosítván, pontosabban megváltoztatván az 1848. évi XX. tövényt. Herman Ottó némileg visszatért a forradalom alatt alkotott törvényre, de támogatta a
