Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

szekularizációt, és a polgári házasságot. Érdekes vitát folytatott Apponyi Alberttel és Eötvös Károllyal az ország és a nép etnikai jogairól a függetlenségről és az önrendelkezésről (1894. április 13. KN. 1892—97. XVIII. 4—8.). Április 19-én a főrendiház határozatának egyik tételével, az ún. „Qualifikáczió" (idézőjelbe tette ő is) és általában a szakképzés kérdésével foglalkozott. Kifogásolta azt is, hogy legtöbb helyen jogvégzettek dolgoznak. „A magyar közéletben mindenütt tapasztaljuk a qualifikáczionális rendszer hibáit. Egész közigazgatási rendszerünkön végig mindenütt megkívánják a jogi qualifikácziót, és csodálom, hogy a gazdától is nem kívánják meg hogy elsősorban jogász legyen" (KN. 1892—97. XVIII. 105—106.). Az 1896-os ezredéves ünnepségeket már évekkel előtte tervezték, ezek közül többet a képviselőház is megtárgyalt. 1894. április 19-én idevonatkozóan is kifejtette véleményét (15. KN. 1892—97. XVIII. 112—113.). Május 9-én érdekesnek számító megjegyzést tett: nem tartotta helyesnek, „hogy a főrendiház eljárása bírálat tárgyává tétették, még mielőtt ez a főrendiház az ő tárgyalását befejezte volna" (KN. 1892—97. XVIII. 308.). 17-én pedig a sajtó ügyében szólt röviden (KN. 1892—97. XVIII. 344.), 22-én a jegyzőkönyv hitelesítésénél tett megjegyzést, 25-én pedig az anyakönyvvezetők elhelyezésének gondjairól beszélt (KN. 1892—97. XIX. 29—30, 58.). 1894. május 26-án, szombaton Herman Ottó számára kedves ügy került a ház elé, egyes laktanyák megszüntetése és értékesítése [16]. Schiller Teli Vilmosából vett példával kezdte beszédét, a mű végén a zsarnokság lerombolt várának romjain örvendett a nép. Rámutatott a házban ülő képviselőtársaira, akik egykor maguk is ültek a Neugebäudeben. Beszédét így fejezte be: „Nemcsak készséggel, hanem hazafias örömmel fogadom el a törvényjavaslatot" (KN. 1892—97. XIX. 78—79.). Szakmai érdekessége miatt választottam ki a hesszeni légyről szóló beszédét [17], amelyet 1894. június 20-án mondott el, benne a természettudós szólalt meg ismét (KN. 1892—97. XIX. 222—223.). A vallás szabad gyakorlásáról szóló törvényjavaslatot 1894. júniusában tűzte programjába a képviselőház. Herman Ottó 26-án szólt hozzá; beszédének [18] már indítása is érdekes: „Én nem vártam egy törvényt, mely a vallások szabad gyakorlatáról szól, hanem vártam egy törvényt, mely felmenti a lelkiismeretet minden kényszertől, és kimondja, hogy igazi vallásszabadságot akarunk. ... Mindent szabad hinni, mindent szabad vallani, a mi azt az egységet, melyet a társadalom alkot, a maga mivoltában, a maga érzeteiben nem sérti." A felekezetnélküliség nem feltétlenül hitetlenség, s a tudomány terjesztheti a hitetlenséget, de a vallás ellen sohasem cselekszik — vallotta. A beszéd oly sok finom elemzést rejt, azt röviden összefoglalni nem lehet (KN. 1892—97. XIX. 269—277.). 1894. őszén ismét visszatért a vallásszabadság kérdéséhez, abból részleteket a 19. sz. alatt közlök (KN. 1892—97. XX. 84—89.). Megemlítem csupán, a válogatásban nem szerepel, hogy június 28-án ismét hoszszasan kifejtette véleményét a lóversenyzés körüli fogadási rendszer haszontalanságáról (KN. 1892—97. XIX. 326—330, 333.). Mint már korábban is utaltam rá a szinházak ügye képviselőségének kezdeteitől érdekelte; az 1895. évi belügyminisztériumi költségvetés kapcsán előző év novemberében 22-én szólalt fel [20]. Megemlítette, hogy a fővárosi szinházak mindig azt hangoztatják, hogy a világvárosi színházaknak több dotációt kell kapniuk, mint a vidékieknek. Herman Ottó részben azt hangsúlyozta, hogy Budapest még távol van attól, hogy világvárosnak lehessen mondani. A szinházak pedig az óriási szubvenció ellenére is mindig deficitben