Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ

uradalmakban ugyancsak sok iskolaköteles gyermek él, s itt ugyancsak nincsenek iskolák [81—84:54.]. Az 1882. évi oktatási és kulturális költségvetés tárgyalásánál általánosságban foglalkozott a magyar közoktatás gondjaival. Az ország felemelkedését a függetlenségben, az átgondolt közgazdasági politikában, illetőleg „egy egészséges alapokra fektetett népnevelés, közművelődés"-ben látta. Beszédében az időszak iskolázatlanságára a miniszter előterjesztéséből hivatkozott adatokat: „A közoktatás állapotára vonatkozólag, t. ház, látjuk azt, hogy Magyarországban 477,798 gyermek még ma sem részesül oktatásban." Zala megyében 271, Vas megyében 240, Trencsénben 133, Sárosban 141, Nyitrában 154, „Biharban, a mely a ministerelnök ur fészke 133 helységben nincs iskola" [81—84:8.]. 1883. márciusában több beszédben foglalkozott a középiskolák reformjával. 1887ben a polgári iskolai tanárok jogállását tette szóvá. 1885-ben pedig beszédet mondott és interpellációt nyújtott be egy, a korra igen jellemző ügyben: „Szeged város iskolaszéke a maga hatáskörében önkormányzati úton nyilvános gyűlésen, tanácskozás útján egy határozatot hozott, mely szerint szükségesnek látja, hogy Szeged szabad királyi város népiskoláiban márczius 15-ike és október 6-ika, mint a magyar történelemnek minden esetre két igen nevezetes és fontos napja megünnepeltessék.... Az illető iskolaszék a tanfelügyelő elé terjesztette jegyőkönyvét és az a 185-ik határozat, mely ama két nap nemzeti ünneppé tételről szól, a t. tanfelügyelő ur kedvének nem felelt meg s ő ezen határozat végrehajtását kifogásolta és magakasztotta." A tanfelügyelő az 1876. évi XXVIII. törvénycikkre hivatkozott, mely szerint nevelési szempontból „nem helyeselhető a növendékeket politikai dolgok részesévé tenni". Herman Ottó azzal érvelt, hogy nincs a világon nemzeti ünnep, amelynek ne lenne politikai vonatkozása. Beszéde végén interpellációt nyújtott be a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez azt kérdezvén, hogy van-e tudomása az esetről és helyesli-e a letiltást? [KN. 1884—87. VII. 2828—284.] Az 1860-as évek közepén a kolozsvári múzeumban már a tudományos gyűjtés, feldolgozás és publikálás elsajátítása kapcsán is eljutott az általánosabb összefüggések felismeréséhez; s ha már felismert valamit, szerette azt hamar közreadni. A kolozsvári Magyar Polgárban jelentek meg az első újságcikkei között a Városi múzeumról, illetőleg Az egyetem és a múzeum c. cikke. Néhány évvel később — már Pesten lakván — a Vasárnapi Újságban [1877. 699.] az Iparmúzeum felállítását szorgalmazta. Herman Ottó parlamenti tevékenysége során is folyamatosan figyelemmel kísérte a tudományos kutatás lehetőségeit és akadályait. A felsőoktatási intézmények tanárain is mindig számonkérte a szaktudományuk eredményes művelését és rendszeresen szóvátette az intézmények — mai szóval élve — infrastrukturális fejlesztését. A továbbiakban néhány példát kívánok említeni a tudományos intézmények érdekében kifejtett képviselőházi tevékenységéből. Országunk elsőszámú és szinte egyetlen tudományos testülete, a dualizmus korában is, a Magyar Tudományos Akadémia volt. A különböző, főképpen már szakmákhoz kapcsolódó testületek jobbára ezekben az évtizedekben alakultak meg, vagy bontogatták szárnyaikat. Tudósunk különös kapcsolatba került a Tudományos Akadémiával, a felkínált tagságot elutasította, nem kívánt a testület tagja lenni. A Magyar Tudományos Akadémia helyzetéről és szerepéről sokszor szólt a tudományos intézmények, főként az egyetemek kapcsán. Én, itt csak az 1889. május 27-én elmondott beszédének néhány részletét közlöm amelyben az akadémia tagjairól fejtette ki