Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ
78—81:6]. Üdvözölte a laktanyák megszüntetését és értékesítését [1894. május 26. 92— 97:16.], tiltakozott a népfelkelési törvény bevezetése ellen [1886. május 8. 84—87:30]. Többször taglalta az osztrák bürokráciát [pl. 81—84:21]. Még azt is elemlegette, hogy magyar muzeális műkincsek vannak az osztrák múzeumokban [1890. január 31. 87— 92:9.]. Sokszor támadta a közös hadsereg intézményét, s minden lehető alkalommal szolgálni próbálta a magyar hadsereg erősítését. Idevonatkozó beszédeinek itt csak a sorrendjét közlöm, annak részleteit itt nem taglalom, az előző fejezet együttesen, az egyes ciklusok alkalmával már mindet említettem: A magyar polgárság és a közös hadsereg közötti ellenszenvről 1880. december 17. 78—81:16. A hadseregről. 1882. november 23. 81—84:25. Interpelláció a közös hadsereg ügyében. 1886. október 13. 84—87:31. Háborúról és katonaságról és Európa békéjéről. 1887. március 26, 84—87:43. A magyar honvédségről. 1890. január 20. 87—92:7. Az ujonczozásról és a nemzeti hadseregről. 1891. december 7, 9, 87—92:21. Ide kell sorolnunk az 1886. május 8-án elmondott beszédét, amelyet a népfelkelésről szóló törvény tárgyalásakor mondott el [1884—87:30]. Ez esetben is bosszantotta, hogy egy olyan törvényjavaslatot terjesztettek a magyar képviselőház elé, „a mint Bécsben letárgyaltatott". „Két hatalom törekszik uralomra, egyik a másikra támaszkodik." Itt szeretnék szót ejteni Herman Ottó és Kossuth Lajosnak a parlamenti beszédekben megnyilvánuló kapcsolatáról. Számtalan felszólalásában említette nevét, emberi és politikusi nagyságát, méltatlan helyzetét, illetőleg kontrasztként emlegette korának politikusaihoz hasonlítván [Pl. 1889. november 22. 78—81:4]. Említette Kossth Lajost 1893. május 4-én is az országház építése kapcsán. Két alkalommal foglalkozott részletesen Kossuth Lajos személyével. 1889. november 22-én már szóbahozta azt, hogy Kossuth Lajos elvesztheti magyar állampolgárságát [87—92:4]: „Nem az önök rongyos állampolgárságáért, nem az önök görnyedező államiságáért fáj az ő nagy szíve, hanem azért, hogy a magyarságát veszti el egy oly törvény folytán, melyet épen az a törvényhozás hozott, a melyet ő alkotott meg." 1890. májusában tárgyalta a parlament az 1879. L. törvénymódosítást. Ez a tartósan külföldön élő magyarok állampolgári jogainak rendezését szabályozta, s általánosságban honossági törvényként tarották számon. Herman Ottó május 22-én fejtette ki véleményét [1887— 92:12.], érvelésének központjában a számkivetésben élő Kossuth Lajos állampolgárságának fenntartása állt. Két érvvel támadta a miniszterelnököt: „... a magyar állampolgárság a royalismussal a legszervesebb kapcsolatban van"; illetőleg azt állította, „hogy a magyar törvényhozásban a véleményszabadság tilos". Ezek szerint „aki a hon határain kívül 10 évig szakadatlanul lakik" elveszthetné magyar állampolgárságát. A külföldön élő kormányzó érdemeit hangoztatta, illetőleg védeni igyekezett — többek között — ílyképpen: „Kossuth, mit személyt, mint individuumot, mint aggastyánt e törvényhozásban megbírálás vagy vita tárgyává tenni, absolute lehetetlen. Nem tanácskozunk mi Kossuth nevéről, individuumáról, hanem arról a magasztos eszméről, mely ép ugy a magyar nemzeté, mint az egész emberiségé: függetlenül eszméjétől, mely magyar földön az ő nevéhez fűződik." Herman Ottó már tagja volt 1879-ben a képviselőháznak, amikor az alaptörvény készül, akkor az ún. Kossuth-ügyet úgy intézték el: „Nem Kossuth ellen van hozva a törvény,
