Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ
témához, mégis Kossuthról beszélt és általánosabb mondanivalóját igyekezett elmondani. Úgy tűnik, beszéde nem sikerült olyan egységesre, mint általában a megnyilatkozásai. Megemlítette március 15. politikai hatását is: „Petőfi és társai, kiknek emlékét csak tegnap ünnepelte a nemzet..." Apponyi Alberttel szemben a 47-es Széchenyi István érdemeit emlegette. Egy Lafontaine mesére is utalt, amikor a két veszekedő gyermek osztrigáját a bíró fogyasztotta el; ennek a következtetését, jellemzően így fogalmazta meg: „De az állam, a kormány és az osztrigában való osztozkodás tökéletesen Bebel, Liebknecht, Marx és az összes szocziáldemokratáknak tana. Az állam mindent felfal, és a szegény alattvalóknak nem jut semmi csak az üres csigahéj." Egy év múlva, ugyancsak a költségvetés tárgyalása alkalmával, 1895. március 6-án ismét a perszonál unió és a kormány korlátozott lehetőségeit fejtegette [KN. 1892—97. XXIII. 335—338.]. Érdekes felfogással hadakozott — többek között: „Nekem, ki őszintén és határozottan függetlenségi párti vagyok, azzal az apparátussal soha sem fogja bebizonyítani, hogy Magyarország jövője abban van, hogy közös birodalom, vagyis hogy a két félmonarchia súlypontját helyezzük át Magyarországra, és akkor azután Magyarországé legyen a fölény s ebben találja meg speczifikus erejét." A másik felvetődött ötletet sem fogadta el, hogy minden megoldódik abban az esetben, ha az ellenzék jut hatalomra: „Mind e beszédek, melyek itt ellenzéki pártok kormányképességéről elhangzottak, kárba fognak veszni mindaddig, míg Magyarország Ausztriával abban a kapcsolatban lesz, a mely ma fennáll." Rámutatott arra is, hogy Deák Ferenc, 1867 megálmodójának és megteremtőjének sem váltak be az elképzelései, s azóta minden kormány is szembekerült ezzel az alapkérdéssel. Nem lehet olyan perszonáluniót létrehozni, amely mindkét állam számára elfogadható: „Ha már most a történeti apparátust is előveszem, akkor én kénytelen vagyok a ház színe előtt kimondani ... hogy én oly perszonáluniót nem ismerek el, mely két nemzettestnek állandó külön és mégis együttműködését teszi lehetővé." Azt állította — továbbá — hogy a megkötött szerződések alapján ún. reálunióvá válnak vagy pedig szükségszerűen elszakadtak. Példaként Svédország és Norvégia esetét, illetőleg más vonatkozásban Franciaország és Anglia belső nemzetiségi tagozódását említette. Ez utóbbi példák végkövetkeztetései hordoznak némi elfogultságot: „Európa leghatalmasabb népei csak reálunió módján jöttek létre, a leghatalmasabb népeknél. Illetőleg Franciaországban és Angliában azt látjuk, hogy azok nem egy ősfaj, hanem sok fajnak konglomerátumai, és mihelyt egyszer ez a faj, mely a kultúrát vezette, reá tudta nyomni saját lelkületét, saját alakzatát, saját egyéniségét és saját felfogását a többi vele nem azonos fajokra, akkor keletkezett egy hatalmas faj és egy hatalmas állam, a mely életképességgel birt.! Legyen szabad két dolgot megjegyezni: a faj esetén tuladonképpen fajtát értett, de ekkor még nem vált egzakttá a kifejezés; illetőleg nem szabad elfelejtenünk, hogy Herman Ottó Darwin tanainak feltétlen híve volt. Az evolucionizmus — eredetileg természettudományos — szemlélet áthatotta társadalomtudományi publikációit és politikai tevékenységét is. Ez utóbbira számos alkalommal utalt is beszédeiben. Az előbbiekből megérthető, hogy miért támadta 1893. október 9-én Ferenc József császár borossebesi beszédét [92—97:2.], amelyben a magyarságot is a nemzetiségek közé sorolta. 1895. december 9-én pedig ellenezte azt, hogy az uralkodó szobra az épülő parlamentre kerülhessen. Az osztrák elnyomás jelképének jellemezte a Gellért-hegy tetejére épített citadellát, annak konkrét funkcióját is bemutatta a tisztelt háznak [1882.1. 26.
