Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ

álljon be a művelt nemzetek sorába." Az ország függőségét azzal is igazolta, hogy a miniszterelnöknek beismerte, „hogy a magyar nemzeti bank feállítása dolgában ő Felségének személyes aggodalmait legyőzni nem bírta". Megemlítette azt is, hogy mind azokat, akik a jelenlegi politikai uralmat bírálják, „azokat önök proletariátusnak szokták nevezni, noha az elégedetlen tömegeket önök gyarapítják". Politikai hitvallását beszéde végén, mintegy összegzésként határozta meg: „Ha önök nem ismerik el, hogy a nemzetnek joga van, hogy önczél legyen; ha csak odáig mennek legvitálisabb érdekeit egyesek gustusától teszik függővé, akkor hagyják ott azt a helyet és bocsássák oda az igaz hazafiakat, a kik nem hajolnak meg máskép, csak igaz tisztelettel s a kik öntudatos hazafisággal állanak meg ott, a hol azt a nemzet érdeke parancsolja." 1884. december 4-én beszédét jellemzően így kezdte: „T. ház! Az egyszer valóság és tény, hogy a jelelegi költségvetési vitát két tárgy dominálja: egyik az állam, másik a társadalom. Én, t. ház nem szándékozom a költségvetés tételeihez hozzászólni, hanem síkra kívánok szállni azok ellen a téveszmék és tévtanok ellen, melyek az állam és társadalom czímen itt a magyar törvényhozás termében hallatszanak. A magyar társadalomban és az államban is „egy beteg szervezetet látok"; az állam a társadalomból, a társadalom pedig emberekből áll. Igyekezett definiálni a legfogntosabb foglamakat: pl. „társadalom, állam, liberalismus, reactio". Nem támogatta Grünwald Béla képviselőnek azt a javaslatát, hogy az állam szerepe erősödjék, itt utalt „az amerikai Union"-ban kibontakozó hatalmi struktúrára. Ezek után hosszasan elemezte az ún. „intransigens liberalismus" fogalmát, értelmezhetőségét. A következőképpen próbálta meghatározni politikai radikalizmusát. Támadta a társadalom és az államforma bizonyos hadállásait, de a „társadalmi rend felbontásához erőszakos úton" hozzányúlni nem szabad: „Ez politikám habár sem én sem gondolkozó ember annak híve nem lehet." Igyekezett meghatározni liberalizmusát is „Az én liberalismusom tisztelt ház, az egészen egyszerűen meg van magyarázva; mi a szabadelvűség? mi a liberalismus? Folytonos haladás a több szabadság, a több egyenlőség, a több testvériség felé, soha egy lépést sem retrográd tenni." Ez vonatkozik a társadalomra és az államra is. Beszéde utolsó harmadában ismét támadta Tisza Kálmán miniszterelnököt, rámutatván arra, hogy pénzügyi javulást ígért 1875-ben. Összehasonlította az ugyancsak öregedő Kossuth Lajossal, aki a „szabadság, a humanismus szolgálatában" görnyedt meg, Tisza Kálmánt pedig Harpagonhoz hasonlította [84—87:2.]. 1891. október 22-én „a nemzeti politikát" [87—92:19.] próbálta meghatározni. A kissé patetikus hangvétel mögött jól megfogalmazott kérdések vannak: „T. ház. Nagyon tudnék örülni ha valaki be tudná bizonyítani, hogy a jelen közösügyes alapon magyar nemzeti politika folytatható; de ez lehetetlen. Én azt állítom, hogy az úgynevezett osztrák-magyar monarchia trónján ülhet bármily fejedelem, bármily hagyománytisztelő, mint mondani szokás, — az nem indulhat ki soha nemzeti érdekből, csupán dinasticus érdekből." Nem kedvezhet pl. a magyarságnak a többi ország rovására, vagy megfordítva sem. Az államhatalomnak az alappillére pedig a hadsereg és ez közös intézmény. A hivatalos nyelv is a német mind az igazgatásban mind a közös hadseregben. Az osztrák „tisztikar pedig gyűlölettel és megvetéssel viseltetik a magyarság iránt és vájjon lehet-e ily alapon nemzeti politikát csinálni? Én ezt tagadom." Eszmefuttatása végső konklúzióját igen radikális következtetéssel zárta: „Én, t. ház elérkezettnek tartom az időt arra, hogy épen