Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ
[KN. 1887—92. Xu. 166.]. Ide kívánkozik még egy másik szélsőséges megjegyzés: mely szerint szélsőséges liberálisnak bélyegezték, amire így válaszolt: „De az intransigens liberalismus e házban magyarázatot nyert és kapcsolatba hozatott a botbüntetés behozatalával és a sajtószabadság eltörlésével. Én tehát kifejezem azon meggyőződésemet, hogy Irányi Dániel t. barátom az ilyen intrasigens liberalismust rám nem értette" [KN. 1884— 86. IX. 25.]. Gyakran került konfliktus-helyzetbe a Házban; legtöbbször a miniszterelnökkel hadakozott, nem egyszer megesett, hogy lemondásra szólította fel. Sokszor pörölt miniszterekkel, leginkább a vallás és közoktatási, és a földművelődést is felügyelő ipari és kereskedelmi miniszterrel is. 1890-ben pl. Csáky Albin művelődési miniszter beszédére reflektált így: „Én elhiszem azt, hogy a t. minister úr positioja egészen más, mint az ellenzéki képviselőé. At. minister urnák van hatalma, meg vannak hozzá eszközei, alkothat és változtathat. Nekem csupán vélemény-nyilvánításra van módom és ezt máskép, mint beszéddel, csakugyan nem tehetem. ... Megengedem t. minister ur, hogy egy gróf, zászlós ur és minister nem lát be abba a mélységbe, a hol én hosszú évek óta iparkodom csekély tehetségemhez képest a magyar culturát előmozdítani" [KN. 1887—92. XV. 322.]. Egy másik alkalommal is akadt összetűzése a kultuszminiszterrel, amikor az — Herman Ottó szerint modortalanul reflektált beszédére: „Azonban megvallom, hogy nekem olyan természetem van, hogy hajlandó vagyok, habár mérsékeltebb formában is a nagy reformátor azon mondását követni: Auf einen grober Klotz gehört ein grober Keil", a mi azonban túl goromba volna s magyarul mérsékeltebben kifejezve azt teszi a milyen a mosdó, olyan a törlő!" A miniszter azon nyilatkozatára pedig, hogy beosztottjai közül sohasem üldözött senkit, így válaszolt: „Mert én figyelmeztetem a t. minister urat, méltóztassék az elnöki iroda aktái között keresgélni s ott meg fogja találni csakugyan azt az aktát, mely egy bírálatom következtében keletkezett, mikor felszólíttattam hogy állásomról lemondjak..." [1881—84:9.]. Mindig hiányolta a szakembereket a képviselőházban; 1882. január 20-án pl. véleményét így fejezte ki: „A másik dolog t. ház, hogy én rég vágytam, hogy foglalának e házban helyet valóságos szakemberek is. ... Óhajtottam, hogy a magyar királyi József műegyetem tanári kara is látható legyen e teremben. Látom. Volt szerencsém Dobránszky Péter tanár és jelenleg képviselő urnák nézeteit itt meghallgatni és azokban valósággal nagy gyönyörűségemet találni" [81—84:3.]. Egy más alkalommal az orvosokat és a higiénikusukat hiányolta a képviselőházban. Herman Ottó helyzetével kapcsolatban még két momentumra utalok. Ha kellett, beismerte tévedését, de ha kellett, bizottsági ülésen kisebbségi véleményt jelentett be. Nem állított olyat, amit nem tudott bizonyítani, s ha kellett anekdotát is mondott a nyilvános ülésen: „Nekem eszembe jut t. ház egy aneedota, mely szól a német ujonczról, kit az ő tisztje a katonai erénynek legfőbbikére akarván oktatni, azt mondja: fiam! mikor a becsület mezején kibontod a lobogót és azon lobogó lobog, mit gondolsz te akkor? Az ujoncz azt feleli: azt gondolom, hogy fuj a szél." [84—87:7]. Ellenzéki helyzetét 1883-ban így jellemezte: „Én jól tudom, hogy ebben a házban, ezen a helyen állva, amarról (a jobb oldalra mutat) az oldalról és ezekről a padokról nekem sohasem fognak igazat adni, csupán csak akkor, mikor, magyarán kimondva, ha a baj a körmükre égett." [81—84: 35.].
