Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

vannak. Kifogásolta továbbá, hogy miért vannak egyes kulturális intézmények a belügyminisztérium alá rendelve (KN. 1892—97. XX. 367—369.). Hasonlóképpen mint az előző év költségvetésének tárgyalásakor, november 23-án most is szóvátette az ország közegészségügyét [21]. Tragikus képet festett a vidék közegészségéről, szólt az egészségügy és a gazdasági viszonyok kapcsolatáról, a patikák helyzetéről, a gyermekhalandóságról, a körorvosi intézményrendszerről, amelynek munkát igen, de hatáskört nem adtak. A legnagyobb gondot a bürokráciában látta, azt kellően ki is figurázta: „Nekem az a benyomásom van, hogy miután a belügyminisztériumban a közegészségügy tüzetes tárgyalás alá vétetett magában a minisztériumban a közegészségügy nagyon javult, sőt azt hiszem rendben is van. Minden intézkedésre meg van a kellő rendelet, hogy az ügyek előadója maga előtt látja teljes összefüggő sorozatát az intézkedéseknek..." (KN. 1892—97. XX. 400—403.). Helytörténeti jelentősége van a 22. szám alatt közölt beszédének, amelyet a miskolci ún. gömöri indóház helyzetéről mondott — 1894. november 7-én — ahol olyan nagy a forgalom, hogy naponta 120—150 utas is megfordul, de volt hónap, amikor 7000 ember utasként járt ott. A szűk épület fejlesztési tervei régen készen vannak, miért nem kezdődött meg az építkezés, kérdezte a minisztertől (KN. 1892—97. XXI. 31—32.). November végén és december első felében több apró megjegyzést tett, néhányat személyes vonatkozásút ezekből azonban nem válogattam. Minden évben az őszi hónapokban menetrendszerűen megkezdődött a költségvetés vitája; ebben az időszakban Herman Ottó is megkezdte hozzászólásait a megszokott kérdésekben. 1895. december 15-én a földművelés helyzetét taglalta [23]. A tárca költségvetési vitájának a vége felé mondta el beszédét, így hát sokak véleményével vethette össze a magáét. Majd mintha a gazdálkodás legextrémebb visszásságait válogatta volna össze: Felső-Magyarországon ahol a vízierőműveket lehetne telepíteni, földműveléssel próbálkoznak, hatalmasak az erdőírtások pl. Liptóban és a Vág-völgyében; a nagybirtokosok nem értenek a gazdálkodáshoz; „a magyar nagybirtokos ma is csak úr és a legnagyobb baja, hogy úr és egyéb semmi". Mindezekből beszéde végén azt a következtetést vonta le, hogy „csak rendszerváltozással érhetünk czélt ... önálló, független, minden viszonya fölött rendelkező Magyarország kell, külön vámterülettel és külön pénzüggyel" (KN. 1892—97. XXI. 386—390.). Január 21-én néhány más politikai problémát vetett fel, pl. a nemzetiségi alapon való pártalapítást, az egyházpolitikai és államigazgatási ügyeket (KN. 1892—97. XXII. 33—37.). 1895. január 30-án, a költségvetés kapcsán a közoktatás [24], február 1-én pedig a harmadik egyetem létesítéséről [25] beszélt. Csupán a másodikból emelek ki néhány új gondolatot. A vita a város kijelölése körül forgott, elsősorban Pozsony és Szeged köztt. E vitában vetett fel egy disszonáns ötletet: „Debrecenben állíttassék fel egy protestáns egyetem ... Állítsanak fel oda protestáns egyetemet, sőt állítsanak fel akár még három helyen is protestáns egyetemet; de ezek legyenek azután igazárt magyarok" (KN. 1892— 97. XXII. 239—241.). Még ugyanezen a napon — ismét szót kérve a tudomány és a tudományból élők helyzetét ismertette: „Magyarországon ez idő szerint senkisem élhet meg tudományos foglalkozásból, de palotákat építhet akárki, ha üzletszerűen folytatja a nép rendszeres butítását, erkölcsének aláásását." Szóvátette — továbbá — a könyvkiadás és a néptanítók helyeztet stb. (KN. 1892—97. XXII. 257—259.).