Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

Kihagytam a szöveggyűjteményből a következő hetekben elmondott beszédeit is: február 14-én a nyugdíjtörvényről, 18-án az állattenyésztés és a földművelésről 20-án a társadalmi nyomorról és a szocialista mozgalmakról mondott beszédet. 1895. március 6án elsősorban az ország konkrét politikai helyzetéről a perszonálunióról és a kormányformáról fejtette ki véleményét [26]: ,A történelem összes tanulságai előttünk azt bizonyítják, hogy minden unió, legyen az bármiféle szerződésekkel körülvéve, csak kétféleképen fejlődhet ki, vagy fejlődik reál-unióvá, vagy elszakadásra visz. Itt többször a skandináv államokat említette példaként. A perszonálunió különben sem határozza meg a kormányformákat. Különböző variációkat vetett fel az Osztrák-Magyar Monachia „egymásmellettiségére", pl. egy magyar külügyminisztérium felállításának szituációjára stb. Érdekes beszédének azon része is, amikor azt fejtegette, hogy a magyar monarchikus nép (KN. 1892—97. XXIII. 335—341.). 1895. márciusában néhány rövidebb és talán hangsúlytalanabb megszólalását említhetem. Március 18-án a mentelmi jogról és saját magáról (27. KN. 1892—97. XXIV. 40—41.) 28-án két megjegyzést tett, egyrészt a párbajról és annak büntetőjogi kövekezményeiről, másrészt mint miskolci képviselő [28] a város házadójáról (KN. 1892—97. XXIV. 120—121, 123.). Május 4-én az új parlament építéséről fejtette ki véleményét [29]. Az építkezést pazarlásnak nevezte, a tervek alapján kevesellette a tervezett 9 milliót, és nem hitte el, hogy a hatalmas épület 10 év alatt felépülne. Beszélt az épület tervezett gótikus stílusáról, a reá kerülő szobrokról, oszlopokról, s kifejezte azon puritán nézetét, miszerint „sokkal többet ér egy egyszerű parlamenti épület, a melyben jó törvények hozatnak, mint a világ legczifrább parlamenti épülete, a melyben rossz törvények hozatnak" (KN. 1892—97. XXV. 205—206, 208, 212.). Néhány nappal később tiltakozott az ellen, hogy a dinasztia tagjai ne kerülhessenek szoborként a házra, viszont József császár szobrának feállítása mellett kardoskodott. Egy szűk év multával ismét szóbahozta a vallásszabadság ügyét [30], de már továbblépett mint 1884. június 26-án elmondott beszédében. Azt hangoztatta, hogy „az egyházpolitikai viták során iparkodtam a szabad szellem szolgálatában, a mennyire csak tudtam kötelességemet megtenni". Az egyházpolitikai téren hangoztatott radikalizmusa nem társadalmi radikalizmus, a felekezetek közötti ellenéteket elsősorban a különböző vallások és felekeztek szítják, s e tekintetben a kormány is „az opportunizmus útjára tért". Erőteljesen hangsúlyozta — továbbá —, hogy a felekezetnélküliség az nem törvényszerűen erkölcstelenség (KN. 1892—97. XXVI. 240—243.). Az 1892—97-es ülésszak utolsó másfél évében viszonylag kevesebb beszédet mondott mint más időszakokban. Úgy tűnik az ezredéves kiállítás anyagának összegyűjtése, majd pedig megrendezése sok idejét és energiáját lekötötte. 1895. őszétől az ülésszak végéig még kb tíz alkalommal szólalt meg — egy-két rövid megjegyzést kivéve. 1895. november 29-én a sajtóról és a parlamenti ülések nyilvánosságáról fejtette ki véleményét [31]. E sorokat olvasván úgy tűnik —, mintha az 1893. december 6-i beszédét folytatná. Álljon itt beszédéből három jellemző citátum: „... nincs nemzet, a melynek közéletét annyira hatalmába kerítette volna, mint a magyar nemzet." Kissé lejjebb így folytatta: „... a sajtó, mely nagyban és egészében pártok szerint van csoportosítva..." A harmadik: „Hát t. képviselőház, én mégis azt gondolom, hogy egy ország törvényhozó testülete az egyetlen, a melynek tárgyalásait híven és objektíve kell a közéletbe juttatni,