Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

A képviselőház tagjait 1892-ben választották, Herman Ottó tehát csak egy év el­múltával 1893. szeptemberében kapcsolódott be a munkába. Valójában csak három évet dolgozott a parlamentben, az első bejegyzést a Képviselőházi Naplóban 1893. szeptem­ber 28-án (XIII. kötet) találjuk, amikoris egy rövid megjegyést tett a földművelési mi­nisztérium épületére, amely annyira sötét, hogy a tisztviselők kénytelenek „a legfényesebb napokon gázvilágításnál dolgozni". Utolsó beszédét pedig 1896. szeptem­ber 9-én mondta, tehát éppen-éppen három évet töltött a Házban. Ez idő alatt több mint 40 beszédet tartott; a szöveggyűjteményben 37-ből válogattam részleteket. A munkában a megszokott aktivitással és lendülettel vett részt. Ebben az ülésszakban is jobbára a meg­szokott témákhoz szólt hozzá, beszédeinek több mint felében kimondottan politikai ügyekkel foglalkozott. Már az első tulajdonképpeni beszédében, 1893. október 9-én tá­madta a király borosjenői beszédét, két nappal később az ország politikai helyzetét ele­mezte. E témára a következő években is rendre visszatért. Ezek után is egyre fontosabb politikai kérdéseket tűzött elemzéseinek középpontjába: A főrendiház szükségtelenségé­ről, a dualizmusról és a függetlenségről, a választási törvény módosításáról, a nyomor po­litikai kapcsolatairól, a sajtóról és a parlamenti ülések nyilvánosságáról stb. 1894. márciusában három alkalommal foglalkozott Kossuth Lajos halálával, majd könyv­tárának megszerzését, illetőleg hivatalos temetését szorgalmazta a monarchia vezetőálla­mának és az uralkodónak rosszallása ellenében. Beszédeinek közel felében az ország gazdasági életének egy-egy fontos gondját ve­tette fe. Még 1893. noemberében, majd 1894. januárjában véleményt mondott az ország gazdasági helyzetéről, 1894. decemberében a földművelés, novemberben köz­egészségügy, több alkalommal a filoxéráról és a szőlők rekonstrukciójáról. De kifogásol­ta az új országház építését, a főispánok vasútépítését, a miskolci házadót stb. is. Ennek kapcsán került többször szóba az ország lakosságának szociális helyzete. Ebben a ciklus­ban viszonylag kevesebbet szólt a kultúra gondjairól, a művészeti intézmények helyzeté­ről, de még mindig központban érezte az oktatási és tudományos intézmények gondjait. Szólt a tanári fizetésekről, az agrároktatásról, az egyetemekről és tudományos intézetek­ről, de foglalkozott ezek általános, pl. költségvetési ügyeivel is. Miskolc képviselője volt, de innen is többször képviselte Szegedet. Beszédeiben elég sok személyes vonatkozású adatot találhatunk, többször említette süketségét és más gondjait. Vegyük most már sorra az 1892—1897. ciklus alatt elmondott beszédeit: 1893. október 9-én, hétfőn elmondott beszédében [1] Ferenc József császár és király borossebesi beszéde ellen tiltakozott: „Tagadhatatlan t. ház, hogy a király szavának hatá­sa az egész országban egy és ugyanaz volt: közmegdöbbenés. ... Azon stílgyakorlat Bo­rossebesen úgy beszéltetett a királlyal a nemzetiségekről, oláhokról és magyarokról (megtéve a magyar fajt is nemzetiségnek), mint hogy ha az osztrák császár Prágában lec­kéztette volna meg a cseheket és a németeket." Kifogásolta azt, hogy a kormány és a kor­mánypárti lapok üdvözölték az uralkodó beszédét, a belügyminiszter is lelkesen beszélt róla. Majd így foglalta össze véleményét: „Azoknak a királyi szavaknak a veszedelmes oldala épen az, hogy azokat maga a király mondta el, és ha ezek az ő nézetének megfe­lelnek, utána kell látnunk: hogyan keletkezhettek ezek a nézetek, hogyanjutott a magyar nemzet egyszerre nemzeti sorba, hogyan történhetik, hogy chauvinizmus vádját minden megkülönböztetés nélkül az egész nemzetre hárítják, hogyan történik, ha itt egyszerre

Next

/
Thumbnails
Contents