Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE
nemzeti függetlenség harcosa szólt belőle: „... a magyar tanügy érdekében a magyar társadalomban új lelket öntene és új eszmékre ösztönözné, mintegy megifjítaná a társadalmat és ez a t. minister úr beszédéből hiányzik. Ez a valami az egységes magyar nemzeti művelődés nagy szüksége, magasztos hivatása" (KN. 1887—92. XII. 114—117.). Még nem is töltött egy hónapot a T. Házban, amikor frontális támadást intézett Tisza Kálmán miniszterelnök ellen [3]. Június 3-án így indította beszédét: „És ha bennem nemcsak a politikai ellenfél, hanem a valósággal gyűlölő ember szólal meg Tisza Kálmánnal szemben, ennek oka az, mert ő megmételyezte a nemzet erkölcsi érzelmeit ... midőn az államépületekre rávéseti nevét... Az a felséges sas, mely a nemzet felett repült, mely éhezett, de sohasem adta fel a szeplőtlenséget, az a magyar irodalom, mely fenntartotta a nemzetben a lelket, a lelkesedést, egy jobb jövő iránt a reményt, az Tisza Kálmán uralma alatt ma nagy részben udvari papagájjá lett." Rámutatott arra, hogy „Magyarország egész közéletén a reactio kezd mutatkozni; az erkölcstelenség során megszűnik minden qualificatió, megszűnik minden nemesnek az elismerése, megszűnik a tehetség felemelése és felállíttatik egyetlen egy tétel: a kormánypártiság és a szolgalelkűség mindenek fölött." Hátrább ugyanilyen keménységgel folytatta: „... Tisza Kálmán 14 éves kormányzása e nemzetben nem fog több nyomot hagyni, mint egy lidércznyomás..." Beszédét így fejezte be: „Vádolom Magyarország jelen miniszterelnökét, hogy megsértette Magyarország társadalmát az erkölcstelenség kísérletével, hogy a 14. §-sal iparkodott csorbítani Magyarország alkotmányát, hogy odáig vitte a dolgot, hogy a jelen költségvetésben a honvédelmi tárca nem áll törvényes alapon" (KN. 1887—92. XII. 383—386.). Itt kell megemlíteni, hogy 1889. december 3-án egy újabb beszédében (KN. 1887—92. XIV. 267—271) bírálta Tisza Kálmán miniszterelnök tevékenységét, de itt már tekintetbe vette a november 22-én elmondott, a közállapotokkal foglalkozó beszédét is. Ez utóbbiból — helyhiány miatt — nem volt módom részletet közölni. A közállapotokkal foglalkozó beszédét (1889. november 22-én) az 1890. évi állami költségvetés általános tárgyalása kapcsán mondta el [4], s ez is a miniszterelnök elleni heves támadás jegyében született. A jelen helyzetet „a legnagyobb társadalmi decrescendo korszaká"-nak minősítette, amikor „Magyarországon elérkezett az a perc, hogy az elvi harczot fel kell függeszteni és támadni kell azt a személyt, a melynek vezetése alatt a parlamentben a politikai hypocrisis a legnagyobb fokra hágott". A vita középpontjában a külföldön élő magyar emigránsok, közöttük elsősorban Kossuth Lajos állampolgári jogainak korlátozása állt. Tisza Kálmán az ülésen védelmébe vette az 1879. L. törvénycikket, mely szerint 10 év után elveszti honosságát az a személy, aki valamilyen törvényhatóságnál nem kéri annak fenntartását. A törvény értelmében az emigrációban élő Kossuth is elvesztette volna az állampolgárságát. Herman Ottón kívül mások is ezért támadták a kormányt, elsősorban a miniszterelnököt. Kossuth Lajos mellett szenvedélyesen érvelt: „Nem az önök rongyos állampolgárságáért, nem az önök görnyedező államiságáért fáj az ő nagy szíve, hanem azért, hogy a magyarságát veszti el egy oly törvény folytán, melyet épen az a törvényhozás hozott, a melyet ő alkotott meg." Jellemezte a parlamenti ellenzék nehéz helyzetét, akiknek „kevés kivétellel mindig sphynx-ekkel" kell szembenézniük. Rámutatott a protekcionizmusra és a nepotizmusra, mint közéletünk legjellemzőbb sajátosságaira, példákat említvén több tárca területéről. A földművelésügyi miniszter beterjesztéséből vitatta a telepítések kapcsán a csángók áttelepítését: „Ugyan hogy telepítették a csángókat?
