Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

Szociális vonatkozásai is vannak a szerencsejátékok kapcsán 1890. november 17-én; illetve egészségügyi problémával 1890. február 12-én az igazságügyi orvosi tanácsokról [11] elmondott beszédének. Meglepően nem foglalkozott művészeti intézményekkel és a természetvédelemmel sem külön témánként. Tekintsük át tevékenységét naptári sorrendben: Mint már utaltam rá, időközi választáson jutott be az 1887-től 1892-ig terjedő ülésszakra. Első beszédét május 17-én a költségvetés tárgyalása kapcsán mondta. Ez alkalommal, immár sokadjára a filoxéravész országos állapotát és a védekezés lehetőségeit tekintette át [1]. Egyrészt az eddigi eseményeket, a védekezés fázisait és módjait elemezte, majd a francia analógiákkal és az Amerikából behozott szőlővesszők alkalmasságát, felhasználását értékelte. Vitatta mind az új, úgymond ellenálló vesszők, mind a franciák tapasztalatainak abszolutizálását. Lássunk idevonatkozóan két észrevételt: „... mert ha ki van mutatva egy fajról, hogy Amerikában ellenáll, nagyon kérdéses, hogy Magyarországon is ellen fog-e állni; sőt ha egy faj ellenáll Franciaországban, még akkor is kérdéses, vajon ellen fog-e állni Magyarországon?" (KN 1887—92. XII. 21.) Nem tartotta megfelelőnek a francia kísérleteknél állítólag bevált zöld oltást sem, amelyet az akkor létesített farkasdi filoxéra-telepen alkalmaztak és terjesztettek. Több kísérleti telep létesítését szorgalmazza: „Nekünk Magyarország szőlővidékeit természeti viszonyaik szerint meg kell ismernünk, mert hiszen azt jól tudjuk, hogy az a szőlőfaj, mely a Hegyalján terem meg, másutt, a hol agyagos, nehéz a talaj. Tehát ezeket az amerikai fajokra tartozó állomásokat a legfontosabb borászati vidékek szerint fel kell osztani." Beszédében felvetette a szőlőültetvényeknek a homokos talajokra való telepítését (KN. 1887—92. XII. 42—44.). Egy nappal később, tehát 1889. május 18-án a költségvetés tárgyalásán egy rövidebb felszólalásában az erdélyi lótenyésztés arabs hagyományaira mutatott rá (KN. 1887—92. XII. 59—60.). Ugyanezen költségvetési tárgyalások sorában, május 21-én, kedden [2], illetőleg még a következő hét napjain valószínűleg gondos időzítéssel, 23-án és 27-én (KN. 1887—92. XII. 166, 268—270.) a magyar kultúra aktuális kérdéseit elemezte: „A mai napon a magyar nemzet szellemi tőkéje, annak ellátása körül foly a vita ... ennek a napnak ma a társadalom és a törvényhozás számára tulajdonképpen nemzeti ünnepnek kellene lenni, mert ma 40 éve, hogy Budavára bevétetett s elkövetkezett azon nap, hol a nemzet valósággal és teljes öntudatára ébredt." A magyar közoktatást elemezve kiemelte Eötvös József miniszterségének kiemelkedő korszakát, s már kevesebb elismeréssel interpretálta Trefort Ágoston miniszterségét: „O a nemzetet nem tekintette élő organismusnak, melyben a történelmi érzetek is lüktetnek, sőt a mely a történelembe is atavaistice is visszavág, hanem egy plasticus masszának, melyet ő magának kigondolt." Örömmel állapította meg, hogy központi tudományos és kulturális intézményeink, a Tudományos Akadémia, a tudományegyetem és a Magyar Nemzeti Múzeum „kezdik maguknak az elismerést követelni". Rámutatott a nyelvújító és -művelő mozgalom hasznosságára, de kulturális elmaradottságunkra is: „... mi a cultura tekintetében hátra vagyunk maradva, hogy nekünk nemcsak a hézagot kell pótolnunk..." Szembe szállt a miniszter „ultramontanismusával", túlzónak tartja a katolikus egyház hatását a magyar iskolaügyre és a közélére. Egyébként az autonómiára helyezi a fő súlyt. Szorgalmazta a magyar vidék oktatásának emelését, a vidéki egyetemek fejlesztését. Itt is — mint minden más alkalommal is a